Lélekhez szóló bizonyságot tett Istenről

2024.04.28. 16:00

Mészáros János Elek jótékonysági koncertje Polgárdiban

Polgárdiban, a református templomban adott jótékonysági koncertet Mészáros János Elek, akinek a nevét 2012-ben ismerte meg az egész ország, amikor megnyerte a Csillag születik televíziós tehetségkutató versenyt.

Feol.hu

Mészáros János Elek gyönyörű hangon énekelt

Fotó: Erős István

Mészáros János Elek magánénekes az elmúlt évtizedben 1700 koncertet adott, amelyek jelentős része jótékonysági alkalom volt. A Polgárdi Református Egyházközség nevében Kovács Zsuzsanna lelkipásztor köszöntötte a művészt és a közönséget. Köszönetet mondott Fülöp Károlyné gondnoknak, aki vállalta az alkalom megszervezését és Márkus Viktornak, aki a technikai feltételeket biztosította.

A lelkész asszony elmondta, hogy a gyülekezet a 213 éves műemlék temploma felújítására gyűjt. Az elmúlt években már megkezdődött a munka a tetőcserével, most pedig a nyílászárók rendbehozatala a cél.

A református hitben élő presbiter gyönyörű hangon énekelt, verseket mondott és lélekhez szóló bizonyságot tett Istenről. A János evangéliumában található ige alapján beszélt arról, hogy Isten mennyire szereti az embert, és arra vár, hogy mi ezt felismerjük és megértsük.

A nagyérdemű a színes repertoárban hallhatott hazafias dalokat, magyar nótát, musical darabokat és táncdalt is. A közönség a hazaszeretetről szóló daloknál könnyeivel küzdött, az egyházi dicséreteket pedig együtt énekelte a művésszel.

A koncert végén a gyülekezet a 134. zsoltár 3. versének éneklésével kért áldást Mészáros János Elek életére és példa értékű, odaadó szolgálatára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában