A II. világégés áldozataira emlékeztek

1944 és 1945 között négy hónapon keresztül német és szovjet csapatok kezében volt a falu sorsa. A II. világháborús emlékmű 156 lepsényi elesett nevét őrzi. Szinte nincs olyan család hazánkban, mely ne szenvedett volna valamilyen veszteséget a világháborúk alatt, így fontos, hogy a hőseink emlékét, őrizzük. Az alkalmat Borsos György a település könyvtárosa nyitotta meg, majd a település polgármestere Salamon Béla emlékezett az áldozatokra, aki köszöntő beszédében elmondta – 1944 decembere fekete leplet borít Lepsény történelmére. A háború minden borzalma érinti a települést, a bombázásoktól kezdve az éhezésig, a meneküléstől kezdve a védtelen lakosság mesterlövészek általi meggyilkolásáig. Az eseményeknek egyik krónikása Vargha Kálmán lepsényi lelkipásztor volt. „A te oltáraidnál…” című könyvében írja: „1944. december 3. vasárnap, ½ 11 óra. Az istentisztelet megszokott kezdési ideje. Zúgnak templomunk harangjai, hogy hívják az úr elé az Ő népét. Ha valaki letekintett, akkor a harangok mellől, a templom tornyából, nem láthatott mást, mint harckocsik és tankok sűrű erdejét. … Aztán gyorsan peregtek az események. Másnap a hátráló frontsereg megszállta a már előre elkészített utolsó komoly védelmi vonalat határunkban, az úgynevezett Margit vonalat. Ismét egy nap és megindult ellene a támadás, és megindult a védekezés. S 7 hétig tartó levegőben és földön való irtóztató harcban pusztult minden érték, köztük a legfőbb érték az ember, nem válogatva a halál férfi vagy nő, ifjú, agg, vagy éppen csecsemő között… S lett mintegy 100 polgári halott. … Mindez nem volt elég, jött a reánk nézve legtragikusabb 1945. március 14. Elhangzik a parancs: a lepsényi torony ellenséges katonai megfigyelő, le kell lőni. S a parancs végrehajtása nyomán kigyulladt templomunk tornya, hogy égjen mindaddig, amíg az utolsó éghető is el nem hamvad benne s vele együtt égjen a kiürült falu egy jelentős része.” – Az eseményen közreműködött még Kovács Tamara a település iskolájának 8. osztályos tanulója, aki egy versmondással emlékeztette az egybegyűlteket a háború áldozataira.