2021.12.09. 15:16
A táncsicsos diákoké lett a legszebb fenyőfa a Rác utcában
Még van vissza egy kis idő karácsonyig, de bizony már van, ahol állnak a szebbnél szebb feldíszített karácsonyfák. A Fehérvári Kézművesek alapítványa ebben az évben is meghirdette a közös karácsonyfa-díszítést.
A Táncsics-iskola diákjai által feldíszített karácsonyfa lett a legszebb a Rác utcában rendezett versenyen
Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A közösségeket és családokat is várták az alkalomra, összesen húsz fát helyeztek el a Rác utcában. Ide tehették fel a résztvevők a kreatívabbnál kreatívabb, szebbnél szebb díszeket. A programnak egyébként része volt egy kézműves-foglalkozással egybekötött délután is, ahol bárki készíthetett karácsonyfadíszeket. A díszítésre érkeztek kicsik és nagyok, családok, iskolások, óvodások egyaránt. Mint ahogy a tavalyi évben, most is díjazták a legszebb karácsonyfát.
A nyertes pedig a Táncsics Mihály Általános Iskola 2. a osztálya lett, az ő nyereményük egy kézműves csomag, illetve egy nagyon finom meglepetéspizza volt. Az egyesület természetesen különdíjat is osztott, melyet pedig a legkisebbek kaptak meg, a Csiperke óvoda vihette haza ezt a díjat.
Még pár napig bárki kilátogathat és megtekintheti ezeket karácsonyfákat. Érdemes, mert számos ötletet meríthetünk az alkotásokból, kézzel készített díszekből: a mi otthoni karácsonyfánk is lehet „kézműves”!
Frissen Fejérből
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- A Fejér vármegyei kórház a legjobbak között
- Tóvárosban folytatódtak a városrészi szűrőnapok
- Olvasói fotó: Mezőszentgyörgyről is jól látható volt a sarki fény
- Kincseink az évszakok – kóruszene a Hotel Magyar Királyban