Frissen Fejérből

2023.04.12. 19:00

Testvértelepülések lettek Óbarok és Hosszúmező

„Itt könnyű magyarnak lenni, nálunk kicsit nehezebb”, mondta meghatottan Fekete Lajos, az erdélyi Hosszúmező polgármestere. Testvértelepülési szerződést írtak alá az óbarki községházán, Mészáros Kartal polgármesterrel közösen.

Zsohár Melinda

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Ünnepélyesség, emelkedettség jellemezte a testvértelepülési kapcsolat jogilag is alátámasztott szerződésének aláírását Óbarok-Nagyegyházán. Mészáros Kartal a magyar trikolórt viselte a szokásos módon, ahogy az anyakönyvvezetők is eskütételkor, Fekete Lajos Hosszúmező polgármestere vállát a román lobogó sávjai övezték. Szórványnak számít a Máramarossziget közelében fekvő Hosszúmező község és községközpont Máramaros megyében, amelynek azonban kétezerötszáz lakosából több, mint kétharmada magyar ajkú.

A kapcsolat két „anyaszívű” asszony közreműködése nyomán teremtődött öt esztendeje, s a tavalyi romániai és az idei magyarországi hivatalos aktussal vált valóban jogilag is érvényessé. A nagyegyházi alpolgármester és képviselő Kiss Béláné Mária és a hosszúmezei Kónya Mária, hatvankét szórványbéli civil szervezet szervezője és aktivistája találtak egymásra a segítés okán. Adományok utaztak Erdélybe többször, majd kölcsönös találkozások vittek bele még több érzelmet itt és ott az évek alatt egyre szorosabbá váló ismeretségbe. Tavaly augusztus 20-án, Szent Istvánkor Hosszúmezőn aláírták a romániai szerződést, amit szigorúan vesznek a hatóságok, mondta el Fekete Lajos polgármester. Több minisztérium és engedélyező szerv jóvá hagyása, hiteles fordítású dokumentumok megléte után kötheti meg a romániai településvezető mindkét helyen az együttműködést tanúsító megállapodást. Mészáros Kartal polgármester az aláírása mellé „soha véget nem érő kapcsolatnak” kívánta a jövőre tekintve e szerződést. Igen széles a köre annak, ami belefér mindebbe, a kultúra, az egészségügy, a gazdaság, a sport, az oktatás, a mezőgazdaság és egyebek terén sok a kapcsolódási pont, s találnak is kölcsönösen. Elmondta, hogy a szintén erdélyi Koltóval is hamarosan nyélbe ütik a testvértelepülési megállapodást.

Fotós: Fehér Gábor / FMH

Az eseményre elkísérte polgármesterét Megyeri Sándor, Hosszúmező alpolgármestere, Havrics Mónika tanácsadó, s két tanácsos, Veres Kornél, valamint Havrics Csilla, aki óvónőként már látogatást is tett a szépen felújított és felszerelt óbarki óvodában. A polgármesterek köszönetet mondtak a két Máriának a kapcsolatért, ami ezúttal hivatalosan is célba ért! Tessely Zoltán országgyűlési képviselő szintén méltatta a civil erőfeszítéseket, amelyek erősítik a magyar kormány legfontosabb nemzetpolitikai célját, az elszakított területeken élő és kitartó magyar honfitársainkkal az élő kapcsolatok fenntartását. A mégoly magasztos céloknak is az emberek tudnak valódi tartalmat adni, hangsúlyozta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában