Sport

2014.02.13. 20:15

Kupasiker vezéráldozattal

Székesfehérvár - Kettős győzelemmel hódította el a Sapa Fehérvár AV19 jégkorong-csapata a Szuperkupát a DAB.Docler ellen, ám mégsem lehetnek felhőtlenül boldogok a kék-fehérek, hiszen egyik legfontosabb játékosukat vesztették el erre a szezonra.

Bobory Balázs

Sajnos ez a megyei rangadó sem telt el úgy, hogy valamelyik félnek ne legyen rossz a szájíze az összecsapás(ok) után.

Marty Raymond, a Sapa Fehérvár AV19 együttesének vezetőedzője rendkívűl idegesen nyilatkozott a Szuperkupa megnyerése után, a vezetőedző elsősorban a DAB.Docler hozzáállását kritizálta, szerinte annyira tisztátalanul játszottak a dunaújvárosiak, hogyha Észak-Amerikában lett volna a találkozó, akkor jégre küldi verőembereit, hogy rendet tegyenek.

A kiborulás előzményeihez tartozott, hogy Tokaji Viktor és Adam Naglich is megsérült a szerdai, fehérvári összecsapáson. Előbbi ujjtörést szenvedett, csütörtökön megoperálták, a klubszezonjának vége, talán az áprilisi dél-koreai vb-n már játszhat. A kanadai támadó szerencsésebben megúszta, mindössze a vállában szakadt be a izom, amelyre injekciókúrát kap, minden bizonnyal a jövő héten munkába állhat.

- Reménykedtem benne, hogy sérülésmentesen túléljük az olimpiai szünetet, és sem a válogatott mérkőzésein, sem a Szuperkupa-döntőben nem esik ki senki hosszabb időre - mondta csütörtökön Ocskay Gábor, a fehérváriak szakosztály-igazgatója. - Senkiről nem feltételezem, hogy szándékosan akart sérülést okozni, sajnos ez benne van a sportban. Persze az is látszott, hogy a dunaújvárosiak az év mérkőzéseit játszották, nagyon készültek erre a két találkozóra és sokkal vehemensebbek voltak. Tudtam előre, hogy nehéz feladat vár ránk, és ez be is igazolódott. Azt is hozzá kell tennem, hogy számunkra nem ez az időpont volt a legszerencsésebb a Szuperkupa lejátszására, a csapat nagyrésze a válogatottal meccselt és dolgozott, míg a légiósok közel egy hét pihenőt kaptak, hogy feltöltődjenek a középszakasz utolsó négy meccse előtt. Egy közös edzés volt a keddi, első felvonás előtt, a felkészülésünk nem volt ideális, de ez látszott is. Nyertünk, mégsem jöttünk ki jól ebből a két mérkőzésből, hiszen elvesztettük csapatkapitányunkat az EBEL legfontosabb találkozói előtt. Van létjogosultsága a Szuperkupának, ez a nézőszámon is látszott, de legközelebb ideálisabb időpontot kellene találni az eseménynek.

Magosi Bálintot (balról az első) és a többieket megünnepelte a székesfehérvári drukkersereg  (Fotó: Koppán Viktor)

Ocskay Gábor Tokaji Viktor sérüléséről hosszabban is beszélt.

- Sajnos ez is olyan eset volt, amikor az ellenfél túlságosan vehemensen érkezett, a kapitányunk azt mondta, olyan szituációban ütközték le, amikor nem volt ott a korong, és nem készülhetett fel az ütközésre. A sportban ilyen is előfordul, a DAB nem marasztalható el azért, mert mindenáron nyerni akart, presztízsszempontból fontos volt számára a meccs.

A Volánnál tehát a siker ellenére inkább az elkeseredettség az úr, erre a legjobb gyógyír az lenne, ha sikerülne kiharcolni a rájátszásba jutást. A fehérváriak jelenleg két ponttal vezetnek az alsóházban a Klagenfurt és a Dornbirn előtt, még négy meccs van hátra ebből a szakaszból. Február 24-én, hétfőn Innsbruckban lép először jégre a szünet után a kék-fehér együttes.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!