Baranyai rangadón

2017. január 06., 20:05 szerző: Horog László fotós: Molnár Artúr
komment
Székesfehérvár - Csütörtökön este hazatért Pauból, pénteken hazai pályán edzett, szombaton Pécsen szerepel az Alba Fehérvár kosárcsapata.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Az albások szerdán Franciaországban játszottak a FIBA Europe Cup-on, s kaptak ki 89-63-ra a Pau-Lacq-Ortheztől. Sokat nem pihenhettek, szombaton hazai bajnokin érdekeltek. A 18 órakor kezdődő derbit megelőzően mindkét mester örömmel tekinthet a tabellára, a hazaiak 8-3-as mérleggel - ugyanannyi pontot gyűjtve, mint a második körmendiek - várják a derbit, az élen a fehérváriak tanyáznak, 9 sikerrel és 2 vereséggel.

Justin Edwards (a labdával) pontjaira szükség lesz szombaton
Fotó: Molnár Artúr

Sopronban kaptak ki októberben, valamint december közepén, a Gáz utcában a Körmendtől, a többi meccsüket megnyerték. Erre készülnek a déli határszélen is, bár pontosan tudják, nem lesz könnyű dolguk. A Mecsekben az utóbbi években mindig meg kellett szenvedniük a sikerért, a mostani összecsapás joggal számít rangadónak, hiszen mindkét fél remek hónapokat tudhat maga mögött.

A házigazdák trénere, a játékosként az ezredfordulón két szezont Fehérváron is lehúzó Csirke Ferenc érthetően optimista, miként győzelemre készül Dzunic Branislav is.

Először lép pályára az Alba ellenfeleként a tavaly nyáron klubot váltó, kiváló válogatott bedobó, Supola Zoltán.

 

Horog László

2017. január 06., 20:05 szerző: Horog László fotós: Molnár Artúr

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...