Sport

2016.11.30. 20:10

Gondtalan továbbjutás: már a legjobb tizenhat között a csákváriak

A Csákvár szintén NB III-as ellenfél ellen, Hatvanban lépett pályára a Magyar Kupa 8. fordulójában.

Szupkai Gábor

A hétvégi Mosonmagyaróvár elleni vereséget, úgy fest, szerencsére gyorsan kiheverték a Csákvárnál. A Hatvan elleni kupamérkőzésen már az első félidőben Kiprich Dávid és Molnár Tibor góljaival 2-0-ra vezettek, majd a második félidőben kihagytak egy tizenegyest, de ezen a napon még ez is belefért.

Molnár Tibor (balra) a Hatvan elleni kupameccsen is örülhetett
Fotó: Molnár Artúr

- Rendkívül kemény, kopogós talajú pályán játszottunk, ami idővel elkezdett puhulni, felolvadni, nem volt a legalkalmasabb a játékra. Ennek ellenére igyekeztünk támadólag fellépni, és az első félidőben pontrúgásokat követően sikerült elhúznunk két góllal. A második félidőben sorban alakítottuk ki a helyzeteket, de büntetőt is hibáztunk, így nem tudtuk lezárni a meccset. A kilencvenedik perc után sikerült csak szépítenie a hazaiaknak. Azt mondom, profi módon lehoztuk a meccset, az eredmény nem ezt sugallja, de végig jobbak voltunk, és nem forgott veszélyben a továbbjutásunk - mondta a mérkőzést követően Toldi Gábor vezetőedző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!