2011.02.13. 05:27
700 milliárd perc a virtuális világban - milyen veszélyek fenyegetik a kamaszokat?
Székesfehérvár - Ma már több, mint félmilliárd tagja van a világ legnagyobb közösségi internetes oldalának, a felhasználók havi 700 milliárd(!) percet töltenek régi és új virtuális ismeretségeik ápolásával, no meg az egyre szaporodó on-line játékokkal, melyek világviszonylatban másfél milliárd amerikai dollárnyi bevételt termeltek kitalálóiknak 2008-ban, s ez az összeg jövőre a 2,5 milliárdot is elérheti! Elképesztő adat az is, hogy a mai tizenévesek napi két-három órával kevesebbet alszanak, mint tíz évvel ezelőtti kortársaik. Merthogy a neten lógnak.
Nem egy szakember figyelmeztet arra, hogy a virtuális játékok hatására bizony torzul a fiatalok énképe, s egy idő után már nem is olyan egyszerű számukra megkülönböztetni a virtuális valóság szabályait az életben uralkodó viszonyoktól. A fiatalokra leselkedő virtuális veszélyek bizony egyre valósabbak, nem véletlen, hogy a napokban tartották meg a biztonságos internet világnapját, hogy felhívják a figyelmet a neten leselkedő veszélyekre, így a zaklatásra, a gyermekpornográfiára és az illegális tartalmakra. Pedig a világháló jóval több lehetőséget és értelmes időtöltést rejt magában, mint veszélyt. Csak tudnunk kell(ene) jól használni.
- A legnagyobb gond a közösségi oldalakkal az, hogy valójában nem arra használjuk őket, amire kellene. A kapcsolattartás régi ismerőseinkkel nagyon jól működne így, ám a legtöbb fiatal inkább az on-line játékok miatt tölti itt szabadidejének egyre nagyobb részét - vélekedik Kovács Attila, a Tatay Sándor Alapítványi Gimnázium és Szakközépiskola diákja, aki kérdésünkre, miszerint egy mai átlagos diák mennyi időt tölt a "fészbúkon", rövid számolás után kijelenti, minimum napi három órát. Ha valaki nem áll be a sorba, azaz nem regisztrál a világ legnagyobb közösségi odalán, akkor a többi diák szemében nullává válik, s valójában közös beszédtémája sem lesz a többiekkel. Merthogy a világhálón történő dolgok ma már olyannyira meghatározzák a diákok egymás közti beszélgetését, hogy az a való világ rovására megy.
- Nagyon sok lány nem is gondol arra, hogy a netre feltett bikinis fotóját simán lelophatják, s ezzel visszaélhetnek akár társkereső oldalakon, akár csak úgy, hogy közröhej tárgyává teszik őket - teszi hozzá Csillag Kata, aki szerint az iwiw, a twitter és a facebook nagyon hasznos is tud lenni: amikor például táncórát szervez, hiába küld emailt a résztvevőknek, sokan el sem olvassák. Ám ha a közösségi odal üzenőfalára kiteszi, hogy írtam emailt, olvasd el, azonnal eléri a célját.
A tizedikes Mezei Roland mára ugyancsak megtanulta a helyén kezelni a virtuális valóságokat. Mint mondja, ha valaki kiteregeti magát a közösségi szájtokon, az egész élete, a mindennapjai bárki által lekövethetőek lesznek. Például egy lakásban készült fotó kitűnő térkép a bűnözőknek egy esetleges betörés előkészítéséhez, nem beszélve arról, hogy a kapcsolatrendszeri hálózatot egyéb visszaélésekre is fel tudják használni az ebből élők.
- A mi diákjaink reményeim szerint némi előnyben vannak más középiskolák tanulóihoz képest: három évvel ezelőtt elindítottuk a laptop-programot, így diákjaink többségének saját használató laptopja van, aminek a segítségével időben megtanulhatják a helyén kezelni a világhálót, s azt nem elsősorban szórakozásra használni. Nem egy olyan tantárgyunk van, ahol a házi feladatot virtuálisan adjuk fel, s a megoldást is ezen az úton várjuk. Szerintem ezzel előbb-utóbb el tudjuk érni, hogy a diákok az ismeretszerzés egyik jó és lehetséges módjaként tekintsenek a netre - bizakodik Márkus Gábor igazgató, aki azért azt is elárulja, hogy van olyan osztály, ahol az óra a mobiltelefonok elvételével kezdődik. Merthogy a pad alatt mindenki chatel, játssza az on-line játékokat...
Az életed több, mint játék - a biztonságos internet világnapjának szlogenje arra próbálja ösztönözni az embereket, és elsősorban a fiatalokat, hogy elgondolkodjanak saját on-line identitásukon, és azon, hogy igazi énjük túléli-e a virtuális kalandjaikat. Mert a veszély korántsem csak virtuális!
A kutatások azt is mutatják, hogy a magyar szülők sajnos keveset tudnak arról, hogy a gyerekeik mit csinálnak a neten, mivel töltik ott az idejüket. Sokszor nem is ismerik azokat az oldalakat, amiket a gyerekük látogat, és arról sem lehet megfelelő elképzelésük, hogy ez milyen veszélyekkel járhat a gyerekek számára. Előfordulhat, hogy az internetes veszélyekre nem tekintenek valós veszélyként, azt gondolják, hogy amíg a gyermek otthon ül a gép előtt szobájában, addig nagy baja nem eshet. A legfontosabb, amit a szülőknek tanácsolni tudunk az az, hogy ne hagyja ezen a területen sem magára a gyermekét, igyekezzen nyomon követni, hogy mivel foglalkozik a neten, ott milyen élmények érik őt - mondta Senkár Éva, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány munkatársa. Hozzátette, a legveszélyesebbnek azt tartják, hogy sok tiltott gyermekpornográf oldal elérhető a neten, ezeknek az oldalaknak a látogatása is, a szerkesztése is büntetendő, és kerülendő. Fontos a gyerekeket távol tartani a (legális) pornográf oldalaktól is. Hozzáfűzte, legveszélyeztetettebb a 12-14 éves korosztály, s talán még a nagyobb kamaszok is.