Kétnapos városi ünnep Rácalmáson

Rácalmás - Két nap, két helyszínen várják gazdag programokkal, avatásokkal a kisváros lakosságát: augusztus 20-21-én ünnepel egész Rácalmás. 20-án, szombaton az új városházát avatják fel, s mutatják be azoknak, akik majd különféle hivatalos ügyeiket intézhetik benne.

Boda András

A régi nevelőotthon épületénél felállított színpadon zenés műsor szórakoztatja az egybegyűlteket. Másnap, 21-én, vasárnap a Jankovich-kúria lesz a városnapi rendezvény helyszíne: főzőverseny, kirakodóvásár, egész nap programok kicsiknek és nagyoknak, két élő koncert - aligha kell több a felhőtlen jó hangulathoz...

Avatni pedig nem csak az új városházát fogják 20-án - hivatalosan ekkor adják át a városlakók tulajdonába azokat a műalkotásokat (elsősorban több köztéri szobrot, emlékhelyet), amiket a IV. Raáb Ervin Művészeti Tábor résztvevői készítenek az elkövetkező szűk két hétben a város szépítésére, gazdagítására. Az itt készült festményekből is e napon nyílik kiállítás.

Ha azonban valaki kíváncsi a művésztelepen folyó munkára, annak 20-ig sem kell várnia: mind a mostani, mind a  rákövetkező hétvégén nyílt napon, szeretettel  várják az alkotók az érdeklődőket, akik  a Jankovich-kúriában megleshetik a műhelytitkokat...

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!