A reklamáció etikettje

Székesfehérvár - Hogyan intézzük reklamációinkat? Hogyan oldjuk meg a fogyasztó panaszát?- ilyen kérdésekre ad választ következő rendezvényein a Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége.

S. Töttő Rita

Mit tegyünk, hova forduljunk, ha elszakadt a cipő, vagy elromlott a tévé, amit csak nemrég vettünk meg?
Járt már úgy, hogy nem foglalkoztak kellőképpen a panaszával az üzletben?
Tisztában van azzal,  mi a különbség a szavatosság, jótállás és a garancia között?
Tudja, hogy hibás termék esetén a kereskedőnek milyen kötelezettségei vannak a fogyasztóval szemben a kifogás rendezése érdekében?
Ez csupán néhány kérdés azok közül, amelyek a ma oly fontos fogyasztóvédelem témájába vágnak. Kevesen tudják rájuk a választ, épp ezért jogaikat sem tudják érvényesíteni egy-egy vitás helyzetben a vásárlás után. Pedig sokan kerülnek bajba...
Éppen ezért a Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, a vásárlókat segítendő, március 14-én  10.30 és 15 óra között kitelepül az Alba Plazába, hogy segítsen válaszolni a legégetőbb kérdésekre. Emellett fogyasztóvédelmi totóval is készülnek, amelyet bárki  - vásárló,  kereskedő is - kitölthet. Az Együtt a fogyasztókért - Közelebb a fogyasztókhoz  című rendezvény tulajdonképpen nem más, mint a március 21-i fogyasztóvédelmi világnap beharangozása. Erre az alkalomra nem csak Fejér megyéből, de az egész régióból várnak  vállalkozókat.
A tervek szerint a március 21-i programon, melyet a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában tartanak majd meg, az érdeklődő vállalkozók a jogszabályváltozásokról és azok gyakorlati alkalmazásáról  is felvilágosítás kaphatnak a hozzáértő szakemberektől - tudtuk meg a felügyelőségen.

Március 15-én tartják a Fogyasztók világnapját: John F. Kennedy amerikai elnök 1962-ben e napon hirdette ki a négy alapvető fogyasztói jogot (a biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez való jog) összefoglaló nyilatkozatát. Ez volt az első alkalom, hogy egy politikus ilyen alapelveket fogalmazott meg a fogyasztók védelmével kapcsolatban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!