győzelem

2019.07.19. 16:39

Nem volt jobb az Országgyűlés gyorsíróinál a világbajnokságon

Vicai Erika például már negyedszerre győzedelmeskedett.

Forrás: Shutterstock

Mindhárom dobogós helyet a magyar Országgyűlés gyorsírói hozták el a gyorsírók olaszországi világbajnokságáról; a dobogó tetejére Vicai Erika állhatott, aki megvédte világbajnoki címét – tájékoztatott az Országgyűlés sajtófőnöke pénteken.

Szilágyi Zoltán közleménye szerint a héten Szardínián tartott 52. Intersteno Kongresszus és Világbajnokságon Vicai Erika mögött végzett Árvayné Dani Judit és Madarász Mária, az ötödik helyet Horváth Éva Szilvia szerezte meg.

A világbajnoki címét megvédő Vicai Erika korábban 1991-ben Brüsszelben, 2009-ben Pekingben és 2017-ben Berlinben is első lett.

Az Országgyűlés gyorsírói évek óta kiemelkedően szerepelnek a kétévente megrendezendő világbajnokságon, ahol idén 30 ország 200 versenyzője indult gépírás, szövegszerkesztés, beszédíró gépírás, gyorsírás és jegyzőkönyvvezetés kategóriában

A 30 fős magyar csapatból Kollárikné Terjéki Krisztina a Budapesti XVIII-XIX. Kerületi Bíróság tisztviselője jegyzőkönyvvezetésből ezüstérmet szerzett.

A sajtófőnök tájékoztatása szerint az Intersteno a világ gyors- és gépíróit, szövegszerkesztőit tömörítő szervezet, amely kétévente tartja a világbajnoksággal egyidőben megtartott kongresszusát, ahol a szakma legkiválóbb művelői osztják meg egymással tapasztalataikat különböző témakörökben, így például a parlamenti naplók készítésével kapcsolatban.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!