2018.12.01. 09:00
A multiknál is létezik ranglétra
Nagy a fluktuáció, és a sok ember között könnyű elveszni – tartják néhányan a multinacionális vállalatokról.
Igaz ez vagy sem, azért, hogy biztosan kiemelkedjünk a tömegből, leginkább magunknak kell tennünk. Létezik ugyanis ranglétra a multiknál is – s ha ezen feljebb szeretnénk kerülni, érdemes megfogadni az alábbi, szakértői tanácsokat. A kommunikáció tekintetében például nemcsak a verbalitás, de a nonverbális jelek (gesztusok, mimika) megléte, valamint a megfelelő kérdezéstechnika mellett a jó hallgatókészség is számít.
A személyiséget tekintve előny a nyitottság, a kíváncsiság (az új technológiák befogadásához, a fejlődéshez), a rugalmasság (kezelni az esetleges fluktuációt és az egyéb munkahelyi változásokat), illetve multik esetében a kulturális érzékenység. E cégeknél ugyanis könnyen előfordulhat, hogy külföldi kollégákkal, partnerekkel dolgozunk együtt, akik a kulturális jellegből adódóan máshogyan viszonyulnak a munkához, a teljesítéshez vagy a határidőkhöz.
Mindemellett magasabb pozíciókban – továbbra is – elengedhetetlen elem a csapatmunka: az eredményességhez rendszerint kooperációra van szükség, különösképpen a közös projektekben. S itt máris kapcsolódunk az alapokhoz: a sikerhez szükséges a megfelelő, egymás között jól működő kommunikáció!