Finomságok a hősöknek

2021.12.20. 07:10

Elvadult ebédszünet a mentőállomásokon: a vadászkamara kedveskedett a dolgozóknak

Szombaton vadhúsokból készült friss ebédet vitt a vadászkamara Fejér megyei szervezete mind a 315 mentőszervezeti dolgozónak.

Palocsai Jenő

Pechtol Lajos személyesen adta át a természet ajándékát

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az Országos Magyar Vadászkamara Fejér Megyei Területi Szervezete a közfeladatainak ellátása mellett kiveszi a részét a társadalmi felelősségvállalásból is, tudtuk meg a kamara megyei titkárától. – Már 2013 óta támogatjuk a Fejér Megyei Szent György Kórház Gyermek Alapítványát, majd a covidos Betegellátási Osztályt. Az idei évben úgy döntöttünk, hogy az egészségügyi rendszerben az egyik legnagyobb feladatot ellátó szervezetet, a mentőszolgálatot támogatjuk. 

Bizonyára az emberek is látják vagy hallják, ahogy a szolgálat munkatársai versenyt futnak az idővel az életért – mondta Pechtol Lajos. A kamara elnöke személyesen adta át a természet ajándékát, vagyis a Vadkonyhán készült ételeket a székesfehérvári mentőállomáson, ám ebben az időpontban a megye 12 mentőállomásán és 1 irányítócsoportjában is megkezdődhetett a vadebédszünet, hiszen mind a 315 dolgozó választhatott a gombás szarvasragu vagy a vaddisznópörkölt közül. 

A vadászkamara titkárától Budai Imre vette át a munkájukat elismerő köszönetnyilvánítást és a friss ételekkel teli dobozokat. Az irányító csoport vezetője elmondta: – Nagyra értékeljük ezt az adományt, megtisztelő és jóleső érzés, hogy gondoltak ránk. Az Országos Mentőszolgálat sokkal jobban le van terhelve, mint egyébként, és ezekben az időkben nagyon fontos, hogy érezzük azt, hogy a társadalom mögöttünk áll, hogy a polgárok, a lakosság értékeli és akár segíti is a munkánkat. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában