A honvédelmi miniszter Fehérváron

2023.04.19. 16:34

Egy hihető elrettentő erő kialakítása a cél

Szalay-­Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter volt egy fórum vendége kedden délután a székesfehérvári Városháza dísztermében, ahol válaszolt az őt házigazdaként kérdező Cser-Palkovics András polgármester és az érdeklődők kérdéseire.

Tihanyi Tamás

A magyar kormány a rend, az áttekinthetőség és a szilárd viszonyok pártján áll, jelentette ki Szalay-­Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Székesfehérváron

Fotó: Fehér Gábor / FMH

– Erkölcsös, helyes, okos és biztonságos a magyar álláspont az ukrajnai háborúval kapcsolatban –, szögezte le a honvédelmi tárca vezetője Székesfehérváron, majd a Magyar Honvédségről szólva kijelentette, „szolgálat alapú, hazafias gondolkodású” hadsereget szeretne látni, és reméli, hogy a jövőben egyre több fiatal érez ugyanígy és vállalja az ország fegyveres szolgálatát. A miniszter hosszan elemezte az ukrajnai háború fejleményeit és annak következményeit, a NATO-országok reagálását a fegyveres konfliktussal kapcsolatban, majd részletesen szólt a magyarországi haderőfejlesztés folyamatáról, annak céljáról és eddigi eredményeiről. Sikerként üdvözölte, hogy hazánk immár teljesíti a szövetség elvárását, hiszen a GDP 2 százalékát már eléri az az összeg, amit Magyarország védelmi kiadásokra fordít, míg például Németország vagy Törökország adata ennél alacsonyabb. Mondandójának fontos üzenete volt az önálló védelmi képesség további (és európai) fejlesztésének fontossága, a Magyar Honvédség magasabb készenléti állapotba való helyezése. 

– Magyarország egykori székes fővárosát én mindig a szívem közepén hordtam, hiszen nagyapám, Szalay Kázmér 1912-ben Fehérváron vonult be a huszárezredéhez és jó pár évet szolgált itt, amíg ki nem tört a világháború. Számomra Székesfehérvár katonai múltja személyesen is rendkívül fontos – emlékezett a honvédelmi miniszter. – Azonban az Osztrák-Magyar Monarchia emléke ma már nosztalgia, miközben sötét fellegek gyülekeznek nem csak e város, hanem országunk, Európa és az egész világ felett. Erről beszélnünk kell egy kicsit. A feladat, amit miniszterelnök úr rám bízott, arról szól, hogy önök biztonságban aludjanak. A háborúból, ami tőlünk keletre, egyelőre még nem közvetlen közelségünkben, de szemmel látható közelségben zajlik, minden körülmények között ki kell maradnunk. Igérem, hogy a kormány, ahogy az első pillanattól tette, úgy továbbra is fenntartja álláspontját: Magyarország semmilyen körülmények között nem sodródhat bele a háborúba, mindent megteszünk ennek érdekében. Tesszük ezt sokféle módon: politikailag, diplomáciailag és katonailag is.

Cser-Palkovics András polgármester a fórumon arról is szólt, hogy Székesfehérváron felsőfokú szintre emelkedhet a drón- és a pilótaképzés, ennek érdekében pedig tovább fejlesztenék a börgöndi repülőteret
Fotós: Fehér Gábor / FMH

A miniszter kiemelte, hogy az egyik leglátványosabb és világszinten is legnépszerűtlenebb intézkedés, hogy nem szállítunk fegyvert. A Magyar Honvédség fegyverarzenáljának sem használatban lévő, sem pedig használaton kívüli eszközeit nem szállítjuk el a háborús zónába, de nem is engedjük meg ilyen szállítmányok határon való átjutását.  

– Ezzel egyrészt magyar testvéreinket sodornánk bajba, akik egy csoportban élnek és az ukrán néppel együtt véreznek ebben a borzalmas, huszadik századi stílusú háborúban, másrészt ez a konfliktus kiterjedéséhez vezető lépés lenne, amit mindenképpen el kell kerülni. Előbb megdőlt az a liberális toposz, hogy a tudomány győz mindenféle vírus felett, és az ember biztonságban élhet, majd megdőlt az a liberális toposz is, hogy a népek barátságának eredményeként kitört a világbéke. Egy évvel ezelőtt a háború olyan helyzetet teremtett, hogy Magyarországnak változtatnia kellett korábbi álláspontján, fel kellett ismernie, hogy a haza fegyveres védelme minden magyar ügye. Ezt nem bízhatjuk másra, miközben természetesen támaszkodhatunk a nemzetközi szervezetekre, elsősorban a NATO-ra. De a NATO, a világ legnagyobb és legsikeresebb védelmi szövetsége csak akkor tud működni, ha az abban résztvevő nemzetállamok, nemzeti haderők olyan felszereltséggel, harckészséggel, elszántsággal és tudással bírnak, ami ezt a védelmet lehetővé teszi.  

A tárcavezető rámutatott, hogy Magyarországnak is szembe kellett néznie a helyzettel és a körülményekkel, fel kellett tennünk a kérdést: készen állunk, vagy csak arra számítunk, hogy majd jön valaki és megvéd minket?  

– Nekem, mint védelmi miniszternek ez a helyzet hatalmas lehetőséget teremtett a kihívás mellett, hiszen a körülmények, a háború kitörése és az azzal kapcsolatos prioritások átalakulása egyszerre adott ehhez a szolgálathoz és küldetéshez társadalmi figyelmet és a politikai döntéshozók részéről támogatást ahhoz, hogy elkötelezett építkezést kezdhessünk. Szerencsére Magyarország kormánya már korábban felismerte, hogy ez milyen fontos terület. A minket megelőző, teljesen felelőtlen balliberális kormányok padlóra küldték a magyar haderőt, a fegyvereit eladták, a katonai állományt csökkentették, a tartalékos rendszert nem építették ki. Ehhez képest 2010 óta a magyar kormány a rend, az áttekinthetőség és a szilárd viszonyok pártján áll. Évekig tartott, amíg eljutott az ország gazdasági teljesítménye odáig, hogy a korábbi szovjet katonai eszközöket, a szovjet doktrínájú és kiképzettségű haderőt átalakítsuk NATO-kompatibilis haderővé. Látszott, hogy ez nem megkerülhető feladat. Csak Gyurcsány Ferenc állította korábban azt, hogy a haderőfejlesztést meg lehet, és meg is kell úszni.  

Szalay-­Bobrovniczky Kristóf arra emlékeztetett, hogy a 2015-2016 környékén elkezdett munka most nagy lendületet, energiát kapott, ám közben a szankciós infláció Európa és hazánk gazdaságát is komoly nyomás alá helyezte. Egy felelős kormányzatnak nem csak ezzel, de sok más komoly problémával is szembe kell néznie. 

– Most tehát mit csinálunk? A haderőátalakítás kapcsán a legtöbbet a technikai fejlesztésről beszélünk, de nagyon fontos, talán még fontosabb a személyi állomány, a katonák fizikai, lelki, motivációs felkészítése, a létszám, a kiképzettség növelése. Fontos az egész rendszer nemzetközi összefüggésbe való helyezése is. A haderő fejlesztése egyben az ország fejlesztése, hiszen egy újabb ló, ami a szekér elé van fogva. Stratégiailag az európai védelmi ipar termékeire kell támaszkodnunk. Ezt kiegészítjük a hazai védelmi ipar kiépítésével, hiszen Magyarországnak – mint minden országnak – alapvető érdeke, hogy ami a katonai működéséhez szükséges, azt a saját földjén állítsa elő. Régen volt ilyen, és ezt szinte a semmiből kellett újra megteremteni. Ma már létezik olyan csúcstechnológiás hadiipari eszköz, amely a világon előszőr a Magyar Honvédségben lesz rendszeresítve.

A Városházán fogadták azokat, akik részt kívántak venni Cser-Palkovics András polgármester és a Szalay-­Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter fórumán
Fotós: Fehér Gábor / FMH

A miniszter arról is szólt, hogy a honvédségen belül a megnövekedett nyomást kompenzálni kellett, ezért hajtották végre az illetményemeléseket. 

– Elindítottunk egy fiatalítási folyamatot. Ennek során egy csomagot állítottunk össze az intenzív szolgálatból kiöregedett tiszteknek és az altiszteknek: honvédelmi szolgálati juttatás címén számukra ajánlatot tettünk, amelynek segítségével a karrierjüket civilként tovább tudják folytatni úgy, hogy illetményt kapnak az államtól. Ennek legfontosabb fejleménye, hogy a már nemzetközi missziókban járt, NATO-képesítésű fiatalok számára újabb parancsoki pozíciók nyílnak meg.  Számos döntés áll még előttünk, amelyek mind a készenlét és a harckészség fokozásának érdekében hat. Célunk, hogy növeljük az elrettentő erőt. Nem akarunk senkivel sem háborúzni, de a Magyar Honvédségnek hihető módon kell erőt mutatnia, 360 fokban kell képesnek lennünk az ország védelmére. Ez a haderő nem olyan, mint volt. Ez egy 21. századi, modern, digitális technikával ellátott, elszánt, bátor és tiszta gondolkodású magyar emberek közössége, ahová várunk mindenkit, hiszen a haza védelme kitűnő karrierlehetőség is.  

A keddi fórumon elhangzott, hogy Székesfehérváron a jövőben – párhuzamosan a börgöndi repülőtér fejlesztésével – felsőfokú szintre emelkedhet a drón- és a pilótaképzés.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában