Hamarosan itt egy újabb borászati esemény

2024.07.06. 07:00

Enyingi Borkedvelők: a cél a szőlőtermesztés és a bortermelés kultúrájának a megmentése

Székesfehérvárról, Dunaföldvárról, Csókakőről, Sárbogárdról és persze Enyingről is érkeztek borkedvelők a múlt szombaton tartott Szent Iván napi pincejárásra, ahol összességében több mint 160 résztvevő volt. De nem szusszannak sokat az Enyingi Borkedvelők, hamarosan itt egy újabb borászati esemény.

Déri Brenda

Szent Iván-éji pincebemutató a szőlőhegyen 2023 júniusában – jobbról Pallag Mihály

Fotó: Dinnyés Ferenc (Archív)

Az Enyingi Borkedvelők Rendje számos borászati eseményt szervez, illetve jó néhányan részt vesznek maguk is vendégként. Utóbbin, a Szent Iván napi pincejáráson házigazdaként vettek részt és szerencsére nagyon jól sikerült – kezdett bele Pallag Mihály, az Enyingi Borkedvelők rendje elnök-nagymestere a feol.hu megkeresésére. Mint mondta, rengeteg helyről érkeztek vendégek a múlt heti rendezvényükre, amelyet Enying Öreghegyén tartottak: Székesfehérvárról, Dunaföldvárról, Csókakőről, Sárbogárdról és persze Enyingről is, de ez is a céljuk, hogy minél többen ellátogassanak az ilyen és ehhez hasonló eseményekre, megmentve ezzel a bortermelést és szőlőtermesztést.

– Szerencsére azt látjuk, hogy újból felértékelődött Enyingen a szőlőhegy egyre többen látogatnak oda, mi is erre buzdítjuk a lakosságot és bízunk benne, hogy lesz elegendő utánpótlás ahhoz, hogy megmentsük a bortermelés és szőlőtermesztés kultúráját. De emellett azt is fontosnak tartjuk, hogy pozitív irányba előmozdítsuk településünk megítélését – fogalmazott Pallag Mihály.

Az Enyingi Borkedvelők Rendjének a következő rendezvénye a halász, vadász és borász találkozó lesz július 20-án Enyingen, ám ezen zártkörű jellege miatt csak a meghívott vendégek vehetnek részt. Ugyan a halászok mostanára már kikoptak, de a vadászok és a borászok továbbra is aktívak. Előbbiek főznek, utóbbiak pedig természetesen a borokról gondoskodnak.


 


 


 


 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában