Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök az Olimpiai Emlékműnél

Eljött többek között Balsay István, a vármegyeszékhely korábbi polgármestere, a Magyar Kosárlabda Szövetség alelnöke, Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész, az Olimpiai Emlékmű alkotója, Bogyay Elemér, a torontói Magyar Ház korábbi igazgatója, a kanadai emigráció egykori vezetője, a Videoton labdarúgóinak képviseletében Németh János és Tiber László, verset mondott Németh Nyiba Sándor olimpikon, költő és zeneszerző. Az ünnepséget Cserta Gábor dalai foglalták keretbe, aki elénekelte Bobory Zoltán két versét is, melyeket az 1952-es olimpia világraszóló eredménye ihletett.

Oláh Tibor végvári hangulatba öltözött hagyományőrző egy megrendítő díszlövéssel nyitotta a megemlékezést, majd a résztvevők elénekelték a Himnuszt.

 –  Amikor itt állunk egy különlegesen szép emlékmű előtt, azokra a magyarokra gondolunk, akik kivételesen jelentős, fontos, maradandó teljesítményt nyújtottak annak a nemzetnek a történelmében, amelyhez Isten akaratából mi is tartozunk – mondta köszöntőjében Spányi Antal megyés püspök. – Fontos, hogy az emlékezetünkből ne törlődjenek ki, ne felejtsük el azokat, akik nevet szereztek maguknak az életükkel és teljesítményükkel. Legyenek azok sportolók, akikre emlékeztet ez az emlékmű, legyenek azok művészek, mint amilyen ennek az emlékműnek az alkotója is, legyenek tudósok, vagy bármilyen magyarok, akik megállták a helyüket. Fontos, hogy őrizzük és idézzük az emléküket. Ám nem elég ezt megtenni, ennél sokkal fontosabb, hogy a szellemiségüket meg tudjuk sejteni, őrizni és befogadni, majd képesek legyünk továbbadni a gyermekeknek, a fiataloknak. Mindazoknak, akikben magyar szív dobog, akik tudják, mit jelent magyarnak lenni, akiket meg akarunk tanítani arra, mi a magyar. Amikor vállaljuk ezt a munkát, önmagunkkal, a történelemmel és a jövővel is szembesülünk. Szívből kívánom, hogy ez az emlékmű és ez a mostani megemlékezés is járuljon hozzá ahhoz, hogy minél több fiatal tudja megbecsülni a nagyjainkat, ismerje meg az életüket, mind többen kapjanak ahhoz indíttatást, hogy kihozzák magukból, ami Isten kegyelméből és akaratából bennük van. Legyen ebben segítségükre a Jóisten és legyen áldása a hősökön, akikre most emlékezünk, akik előtt fejet hajtunk és azon a munkán, amely ránk vár, hogy az ő szellemiségüket tovább adhassuk!

Az Aranycsapat Alapítvány székesfehérvári elnöke, Kű Lajos, a Videoton és a Ferencváros egykori válogatott labdarúgója volt az, aki szorgalmazta és elérte, hogy Kocsis Sándor hamvait 2012-ben hazahozzák és Puskás Ferenc földi maradványai mellé helyezzék el a budapesti Szent István Bazilika kriptájában. Kű Lajos visszaemlékezésében megismételhetetlennek nevezte, hogy „Kocka” 68 válogatott szereplésén 75-ször volt eredményes. Kocsis Sándor az 1954. évi világbajnokságon szerzett 11 találatával lett a mérkőzéssorozat gólkirálya, de ő volt a hőse annak a találkozónak is, amit a sportújságírók minden idők legnagyobb futballmérkőzésének szavaztak meg. Pályafutása során sok nagyszerű kilencven perce volt, de az 1954-es világbajnokság elődöntőjében, Uruguay csapata ellen mutatott teljesítménye a legemlékezetesebb. Gólerősségére jellemző, hogy a későbbi világbajnok NSZK csapata ellen négy gólt is lőtt. Életében 904 mérkőzésen lépett pályára és 1183 találatot szerzett, mérkőzésenként a gólátlaga 1,31 volt.

Az Aranycsapat klasszisának édesapja Budapesten, a Teleki téren volt éjjeliőr, fia pedig az ottani grundon focizott még késő este, holdfényben is a többi gyerekkel. Egyenes út vezetett számára a Ferencvároshoz, majd 1950-ben átküldték Bozsik és Puskás mellé a Honvédba. Legenda született. Páratlan rugalmasságának köszönhetően az ellenfél kapusánál rendszerint magasabbra ugrott és oda fejelte a labdát, ahová csak akarta.

– Egy kínai mondás szerint nem hal meg az, akinek a nevét kimondják, vagy kőbe vésik – mondta Schmitt Pál. – Itt vagyunk azok között, akiknek a neve kőbe van vésve, és gyakran elhangzott. Elgondolkodtam rajta, miként kerülhetett ide ez a gyönyörű emlékmű? Talán ez a leglátogatottabb helye Magyarországnak? Aztán megértettem, hogy tulajdonképpen Székesfehérvár, a királyok városa tiszteleg a másféle királyok előtt. A fiatalok így hívják a sikert, a sikeres embereket: „Király!”. A magyar mondás úgy szól, hogy „beírták magukat a történelem aranykönyvébe”. Ez itt most az olimpia aranykönyve mögöttem, gyönyörűen látszódnak az aranybetűs nevek. Ugye, milyen büszkék voltunk a hat aranyéremre, amikor befejeződött a párizsi olimpia? Képzeljük el, mit jelentett akkor, a legnagyobb szegénységben, a kommunizmus legsötétebb világában tizenhat aranyat, tíz ezüstöt és tizenhat bronzérmet nyerni! A világ versenyfutásában harmadik helyen végezni: ez óriási sikernek bizonyult! Előtte Londonban már mutogattuk a körmeinket, aztán megszületett a tatai edzőtábor, összefogták, kicsit tudományosabb alapokra helyezték a felkészülést, és ez lett az eredménye. Az a teljesítmény megérdemelte, hogy Magyar Örökség-díjat kapjon, és megérdemelte ezt az emlékművet! Az a teljesítmény máig inspirál, hiszen mindenki kitett magáért, és nagyon szép emlék. És nem volt nagyon régen. Köszönöm, hogy itt lehetek. Nekem, olimpiai bajnoknak és korábbi köztársasági elnöknek jól esik gondolatban egy kicsit odabújni az emlékmű lapjai közé. Helsinki hősei örömet okoztak tizenötmillió magyarnak: ez volt akkor és ez most is a lényeg. Megmutatni, hogy nehéz körülmények között is lehet világraszólót alkotni!

A Schmitt Pállal készült hosszabb interjúnkat rövidesen olvashatják a FEOL-on!