2019.09.01. 19:49
A lehető legjobbkor jött a szünet
Nagy küzdelemben 29-27-re megnyerte első bajnoki mérkőzését a 2019/20-as idényben az Alba Fehérvár KC csapata a Motherson-Mosonmagyaróvár ellen. Az Alba igazi csapatként érte el sikerét.
Claudine Mendy (a labdával) az FKC vezére volt a nyitányon Fotó: PT
Az első félidőben kissé nyögvenyelősen és idegesen játszott a fehérvári gárda, de a szünet, és Deli Rita vezetőedző intelmei feltétlenül jót tettek a társaságnak. Egyáltalán nem volt véletlen, hogy megfordították az állást – a félidőben még a vendégek vezettek egy góllal – és a folytatásban kontrollálták a mérkőzést, és bezsebelték a két pontot.
– Az első félidőben a hetesek értékesítése gondot okozott, valamint Dányi Bernadett a kapuban kiemelkedő formát mutatott. A védelmünk jól működött, de sajnos a támadójátékunkkal akadtak problémák, rengeteg helyzetet hagytunk ki. Mindenki tudja, hogy sok nehézséggel küszködtünk, és én magam sem tudtam, hogy kritikus szituációkban mire számíthatok a csapattól. A második félidőben betartották a lányok a taktikai utasításokat, és szépen játszottak – fogalmazott Deli Rita a lefújás után.
Claudine Mendy csapata egyik legjobbja volt, mind védekezésben, mind támadásban rengeteget vállalt, és nem utolsósorban már magyarul nyilatkozott a francia átlövő.
– Az első meccsünk volt, érthetően mindenki egy kicsit ideges volt, de aztán a második félidőre megnyugodtunk. Próbáltuk maximálisan betartani a taktikai utasításokat, bár azért az elején nehezen tudtuk feltörni a vendégek védelmét, és támadásban is igazán a szünet után éltünk a lehetőségeinkkel.