2022.07.05. 08:42
Újabb játékos érkezik Győrből az Acélbikákhoz
Dézsi Bence a Dunaújvárosi Acélbikák új igazolása – jelentette be mindezt hivatalos felületein szombaton este a klub.
Dézsi Bence itt még leendő klubtársa, Török Viktor ellen
Forrás: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap
Mint írták, az érkező, huszonkét éves jégkorongozó Székesfehérváron nevelkedett, és az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémián kezdte meg sportági karrierjét, majd 2018-ban a Titánok csapatánál kóstolt bele az Erste Liga páratlan érzésébe, ráadásul első felnőtt szezonjában már gólokkal is sikerült meghálálnia a bizalmat. A kitartás és a szorgalom pedig meghozta gyümölcsét. A bajnoki mérkőzések mellett meghívást kapott a magyar korosztályos válogatottakban is (U18, U20 és U25). A három fehérvári évet egy győri szezon követte, ahol legutóbb 34 mérkőzésen négy gólt és tíz asszisztot jegyzett.
A felvázolt dunaújvárosi jövőképnek és közös összhangnak köszönhetően ő is úgy döntött, hogy követve korábbi csapattársait, Szalma Zsoltot és Vas Márkot, az Acélbikáknál folytatja.
„Bencére szintén hatalmas szerep vár az újjá alakult csapatban. Biztosak vagyunk benne, hogy mind szorgalmával, mind pedig tudásával meghatározó embere lehet a játékunknak” – áll a klub közleményében.