2024.08.29. 10:14
Október végén térhet vissza a csúcstartó
Még a Csákvár második felkészülési mérkőzésén, a július 6-án rendezett Monor elleni találkozó első percében szenvedett térdsérülést a csapat kapitánya, Mészáros Dávid. Azóta eltelt hét hét, és a játékos már látja a fényt az alagút végén.
Itt még akcióban Mészáros Dávid
Fotó: Aqvital FC / Facebook
– Sokáig úgy tűnt, hogy "csak" részlegesen szakadt be a belső oldalszalagom, ám sajnos később kiderült, hogy teljesen elszakadt. Egészen mostanáig rögzítő volt a térdemen, csak múlt héten pénteken vették le. Ugyan az elmúlt hetekben rendszeres vendég voltam a konditeremben, de a sérült lábamat abszolút nem terhelhettem. Ennek most vége, kezdődhet az igazi rehabilitáció. Úgy gondolom, ha minden jól megy, október vége felé érhetem utol magam, s talán az őszi utolsó meccseken már ott lehetek a keretben. Addig is nagyon szorítok a srácoknak.
Mészáros Dávid nyolc teljes bajnoki szezont húzott le eddig az Aqvitalban, s összesen 241 tétmeccsen lépett pályára csákvári színekben, amivel a csapat csúcstartója.
A csapat hétvégi meccsén így még bőven nem lehet ott a keretben Mészáros, de aki szeretne ott lenni Szegeden a Merkantil Bank Liga NB II hétvégi fordulójában, az úgy készüljön, hogy változott a kezdési időpont. Az eredeti versenykiírás értelmében a bajnokság hatodik fordulójának mérkőzései már 16, illetve 17 órakor kezdődnek. A versenybizottság mai döntésével viszont elfogadta azt a két klub által beadott kérést, miszerint a vasárnapi, Szeged – Csákvár találkozók 19 órakor kezdődjön a Szent Gellért Fórumban.