Hírek

2012.06.20. 17:54

A Horthy-szobor és demonstrálók

Csókakő - Kis lökdösődés és jóval nagyobb szópárbaj alakult ki a Horthy-szobornál a Demokratikus Koalíció aktivistái és a szobrot őrző gárdisták, illetve helyiek között kedden délután.

Tribolt Lajos

Kedden  délután a Demokratikus Koalíció aktivistái keresték fel a frissen felavatott csókakői Horthy-szobrot. Feliratokat kívántak elhelyezni rajta. Az A4-es papírokra a Horthy-korszak idején elfogadott zsidótörvények néhány passzusát nyomtatták ki... A DK aktivistái nem tettek kárt a szoborban, de alig hogy kitették a feliratokat, megjelent néhány, magát az amúgy betiltott Magyar Gárda tagjaként megnevező személy, és inzultálni kezdték a demonstrálókat. Szarvas Koppány Bendegúz, az Ifjú Demokraták elnökének ruháját elszakították. Végül megérkezett a rendőrség és  igazoltattak. A hangos hazaárulózás és kialakuló lincshangulat közepette a rendőrök azzal oldották meg a helyzetet, hogy kimenekítési szándékkal bevitték a rendőrségre a DK aktivistáit, akiket kihallgattak - tudatta a sajtóval szerdán Molnár Csaba, a DK ügyvezető-alelnöke.

Az esetet némiképpen másképpen látta Fürész György polgármester, aki éppen a helyszínen volt. Ő szólította fel a pesti fiatalembereket, hogy ne nyúljanak a szoborhoz, mivel egy helyi rendelet szerint az szabálysértés. A fiatalok a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkoztak, s nem akartak lejönni a szobortól, ekkor az alkotás védelmére a polgármester által felkért Új Magyar Gárda tagjai próbálták leszorítani őket, így némi dulakodás alakult ki, s a látogatók egyikének pólója elszakadt. Közben polgárőrök érkeztek, és a lakosság is gyülekezni kezdett. A polgármester kihívta a rendőröket, akik az érintetteket igazoltatták, majd a móri kapitányságra vitték a pestieket, hogy elkerüljék a még nagyobb feszültséget.

A megyei rendőrfőkapitányság szóvivője, R. Szabó Ágnes  arról tájékoztatott bennünket, hogy rongálás, sérülés nem történt. A rendőrség garázdaság miatt indított büntetőeljárás keretében vizsgálja a körülményeket, történéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!