2020.09.24. 09:00
Márki-Zay Péter így hátráltatná a vírus elleni védekezést
Kijátszaná az intézkedést, amely szerint este 11 órakor be kell zárnia a szórakozóhelyeknek.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy megdöbbentő lépésre szánta el magát Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás hódmezővásárhelyi polgármestere: a városvezető úgy döntött, hogy tudatosan segítséget nyújt a koronavírus-járvány terjedésének lassítására hozott egyik szabály kijátszásához, amely szerint este 11 óra után nem lehetnek nyitva vendéglátóhelyek. A polgármester azt javasolja, hogy a házasodó párok vegyék igénybe az önkormányzati ingatlanokat a lagzi megtartásához, mivel azok nem minősülnek szórakozóhelynek, így este 11 után is folytatódhat a buli.
„A most egybekelő fiatal párokat nagyon kedvezőtlenül érintette a kormány azon rendelkezése, miszerint este 11 után tilos a vendéglátóhelyet nyitva tartani, és ez alól a lakodalom sem kivétel” – írta Facebook-bejegyzésében a polgármester. Hozzátette: „Remélem, az értelmetlen rendelkezést hamarosan módosítják, a vírus 11 óra előtt is pont olyan veszélyes, mint utána, az esküvőket pedig sokan éppen a tavaszi első hullám miatt halasztották el őszre”.
A jelenlegi járványhelyzetben a vendéglátóhelyek nyitva tartásának korlátozása nem egyedi, magyarországi jelenség. Nagy-Britanniában például este 10-ig lehetnek nyitva a szórakozóhelyek, pubok. Az intézkedés kapcsán arra szoktak hivatkozni, hogy este 10-11 után a szórakozóhelyeken egyre több a fokozottan ittas személy, akik ilyen állapotban kevésbé figyelnek oda a távolságtartás és a maszkviselés szabályainak érvényesülésére, ezért potenciálisan nagyobb veszélynek vannak kitéve, tünetmentes fertőzőként pedig fokozottan felelősek a vírus terjedéséért.
Márki-Zay döntése ezért veszélyezteti azokat, akik az intézkedést az általa biztosított módon játszanák ki.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten