Sport

2016.11.16. 20:40

Legyűrték a fővárosiakat

Székesfehérvár - A vasárnap Nagymihályon győztes Alba FKC szerdán az MTK-t fogadta bajnokin, és verte 30-22-re.

Horog László

A fehérváriak a nemzetközi kupában remekelnek, az EHF-kupában a vasárnapi, szlovákiai győzelem nyomán egyetlen, kis lépésre vannak az áhított csoportkörtől, ám a honi bajnokságban a várakozás alatt teljesítenek, két győzelemmel és négy vereséggel. A fővárosi kék-fehérek 1-1-4-es mérleggel várták a szerdai randevút.


Biljana Bandelier (labdával) volt az FKC legjobbja, nyolc góllal terhelte meg az MTK hálóját Fotó: Molnár Artúr

A Békéscsabán szép éveket töltő Nikolayenko lőtt fölé, a túloldalon a Piedade ellen elkövetett szabálytalanságot Tilinger torolta meg, pontosan végrehajtott büntetővel. Háfra betörés után egalizált, Mendy pedig mellé lőtt. Gorilska beállóból volt eredményes, a látogatók átvették a vezetést, 1-2. Mendynek nem ment a játék, lövései nem sikerültek, aztán a léc alá bombázott. Ezt tette a túloldalon Háfra is. Gjorgjijevska kísérletét védte Hogyik, ám a csereként pályára lépő Bandelier lövésével szemben nem volt ellenszere. Tilinger hetesből volt eredményes, újra a hazaiaknál volt az előny (5-4), amely kétgólosra duzzadhatott volna, ha Mendy nem hibázik kétszer, ziccerben. Bandelier ejtése célba ért, aztán heteshez jutott az MTK, Gorilska lövését nem tudta hárítani a büntető miatt pár másodperc erejéig pályára lépő Sipeki Flóra. Slakta egyenlített, Szádvári túlzott keménység miatt két percre leült, két, gyors egymásutánban következő hetesét pedig Tilinger belőtte, 7-5. Májer labdát lopott, s meg sem állt a kapuig, a Bandelier és Hajduch alkotta, meglehetősen magas falat Tóth Eszter nem tudta átlőni, a vendégek mestere, Vladimir Golovin negyedóra elteltével időt kért. Mendy túlzott keménységért ült a büntetőpadra, Slakta beköszönt a szélről, majd Gorilska beállóból, 8-7. Bandeliert nem tudták tartani, lehetetlen helyzetekből, távolról is rendre betalált, a másik oldalon Gorilska értékesítette büntetőit, 10-9-es állásnál Deli Rita időt kért. Májer megint labdát csent, aztán Lavko volt eredményes átlövőből. A Herrt váltó Sipeki bravúrral jelentkezett, Bandelier két labdát elszórt, Tóth Eszter kapott két percet, Tilinger büntetőjét a felső lécre ejtette, a kipattanót a kapuba küldte, 13-11. Nikolayenko talpról eleresztett lövéseit védte Sipeki, két gyors, hazai találat nyomán Golovin időt kért, 15-11. Szádvári és Slakta révén közelebb jött az MTK, Bandelier és Mendy gólja nyugtatta a kedélyeket, félidőben 17-13 állt a táblán.

Fordulás után Bandeliert nem tudták tartani, hol fineszes ejtéssel, máskor távoli bombával jelentkezett. Aztán a frissen beállt Pelczéder lőtt látványos gólt az alapvonalról. Piedadét kiállították, de a vendégek nem tudtak közelebb jönni, ugyanis hirtelenjében két bravúrt mutatott be Sipeki. Slakta és Szádvári révén egy gólra feljöttek, 20-19-nél Deli Rita időt kért, és nyugalomra intett. Mendy és Májer volt eredményes, majd Sipeki folytatta a bravúrokat, a zárás előtt negyedórával, öttel meglépett a házigazda. Tilinger belőtte hétmétereseit, jól védekezett az FKC, múltak a percek, növelték előnyüket. Sipeki eszén nem tudtak túljárni, az elfáradó vendégek egyre jobban leszakadtak (29-19), Golovin időt kért. Aztán Deli is, a vége előtt fél perccel. Gond nélkül hozták a kötelezőt a fehérváriak, 30-22.

Alba Fehérvár KC-MTK Budapest 30-22 (17-13)

Székesfehérvár, 600 néző, vezette: Horváth P., Marton

Fehérvár: Herr O. - MÁJER 6, Gjorgjijevska, Hajduch, BANDELIER 8, Piedade 1, Kazai, csere: SIPEKI (kapus), Mendy 4, Tilinger 6 (5), Lavko 2, Pelczéder 2, Isitate 1, Boldizsár. Edző: Deli Rita

MTK: HLOGYIK - SLAKTA 4, Nikolayenko 2, Kovács G., GORILSKA 5 (3), Háfra 2, Szádvári 3, csere: Tóth E. 1, Stranigg 1, Blaubacher 1, Dakos 3 (1), Juhász E.

Edző: Vladimir Golovin

Kiállítások: 6, illetve 10 perc. Hétméteresek: 6/5, illetve 4/4

Nem volt kérdés az FKC győzelme a fővárosiak ellen

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!