Narancs

Rónai Gábor

Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a miénk – a Tanú című ikonikus film jut eszembe, s szinte szó szerint 

látom magam előtt Bástya elvtársat, amint beleharap a narancsba a Narancskutató Intézetben.

Egy ismerősöm hosszú évek óta a filmből belénk ivódott kockákkal von párhuzamot a jelenet és a magyar foci között, mondván, bármennyit is fizethetnének neki, senki, még az atyaúristen sem tudná rávenni arra, hogy akár csak egy meccs erejéig is odaüljön a tv elé, s az állami pénzből kitömött liga meccseire időt áldozzon az életéből. Azt meg pláne nem tudja elképzelni, hogy a Fradinak vagy az Újpestnek szurkoljon, mert ő sosem lesz divatdrukker, mint a nagy többség. Csak tudnám, hogy ha nem néz magyar focit, hogy a francos fenébe jutott erre a következtetésre. 

Bánhatja, mert bár két hete sem megy még a magyar bajnokság tavaszi idénye, de máris annyi minden történt, hogy szinte egy könyv is megtelne vele. Itt van mindjárt Varga Barnabás MTK ellen szerzett négy gólja és sarokkal kiosztott pazar gólpassza. A Fradi csatára – ha már a zöldeknél tartunk – négy év után kapta meg a legjobb, a tízes osztályzatot a hazai sportnapilap újságíróitól, akár róla is lehetne írni, dicshimnuszokat zengeni, de annyi cikk jelent meg már vele kapcsolatban huszonnégy óra alatt az internetes felületeken, hogy felesleges még egyet ütni a vason azzal a bizonyos kalapáccsal.
Viszont van egy hír, amely megérett arra, hogy előkerüljön a kalapács. Elkelt az Újpest – ha már a lilák is szóba kerültek –, már nem a belga Roderick Duchatelet a tulaj, hanem a legnagyobb magyar olajipari cég, amely Fehérváron már bizonyította, hogy ha ők ott vannak, akkor lehet álmodni, s ezek az álmok meg is valósulhatnak. 

Egy kis álmodozás rá is fér a csapatra, amely olyan mélyen van, hogy arra nincs is hasonlat. Pedig csodás a múltja, húsz alkalommal volt magyar bajnok (igaz, legutóbb aranyérmes már nagyon régen, 1998-ban), s tizenegyszer a hazai kupát is elhódította.
Legutóbbi kilenc bajnokijukból viszont egyet sem nyertek meg a lilák, csupán egy döntetlenre futotta az erejükből, a játékosoknak egy cseppnyi önbizalmuk sincs, a szurkolók berágtak attól, amit a pályán és a csapat körül láttak, tapasztaltak, s mire ez a jegyzet megjelenik, talán már Nebojsa Vignjevictől is elköszöntek – ahogy azt a zuhany­híradóban a kollégák itt-ott már előre jelezték.
Az olajvállalat szerepvállalása hozhatja el a várt kánaánt, s akkor a negyedik kerületben talán a narancs sem lesz már olyan savanyú…