Pilinszky-versek, Nóti-kabaré, retró mobiltelefon-kiállítás és kocsmakvíz

2024.04.28. 15:30

Szentgyörgyi napok – Tavasszal is kultúra! Mezőszentgyörgyön

A Szentgyörgyi napok – Tavasszal is kultúra! színes, változatos programsorozata április 24-én indult útjára Mezőszentgyörgyön, a rendezvények idén a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulhattak meg.

Az első mezőszentgyörgyi kocsmakvíz derűs hangulatban zajlott

Fotó: Kiss Péter

A megnyitón Lánginé Csík Angéla polgármester köszöntötte a megjelent vendégeket és a települési kitüntetést átvevő ünnepelteket. Az önkormányzat képviselő-testülete a Köz Szolgálatában szakmai díjat adományozta Tóth Lajosnénak, a Közösségért elismerő díjat Orbán Istvánné vehette át. Kitüntető oklevelet kapott az Eötvös Károly Általános Iskola tantestülete és a Gesztenyés Óvoda nevelőtestülete. A megnyitó zenei közreműködője a Duo RedWhite kettőse volt, Hérics Csenge és Mády-Szabó Eszter csellóművészek személyében. A Kosbor Trió Pilinszky-versek ihlette zenei előadása került porondra a Szentgyörgyi napok – Tavasszal is kultúra! elnevezésű programsorozat második napján, és Szabados Norbert festménykiállítását is ezen a napon nyitottuk meg az Eötvös Károly Művelődési Házban. 

Színpadon a Kosbor Trió – oldalt Szabados Norbert festményei
Fotó: Kiss Péter

A Mezőszentgyörgyi Amatőr Színjátszó Kör (MASZK) színházi produkciója péntek este teltházzal zajlott, a Nóti-darabok igazán jó hangulatot varázsoltak a teremben. A társulat a 70 éve elhunyt Nóti Károly klasszikus darabjai közül válogatott közel kétórás előadásában. Retró mobiltelefon-kiállítással és kocsmakvízzel folytatódott szombaton a rendezvények folyama. A gyűjtemény Tóth Balázs ötletgazda, Berta Attila, Farkas Árpádné, Pap László, Sipos Katalin és Vida Szilvia által kölcsönadott készülékekből állt össze. A vetélkedőben helyismereti totó, igaz–hamis feladat, műveltségi teszt, tippelős játék és filmkvíz várta a csapatokat, számtalan témában kellett válaszolniuk a néha könnyű, de leginkább fogós kérdésekre. Derűs hangulatban, hűvös italok társaságában zajlott az első mezőszentgyörgyi kocsmakvíz. Az első helyen az Alcatel alakulat (Ádámné Németh Zsuzsanna, Ádám Zsolt, Kévés János), a másodikon a Motorola különítmény (Borkáné Mátyás Ilona, Csuka Edina, Sipos Katalin), míg a harmadikon a Benefon csapat (Farsang István, Kitzberger Péter, Oláh István) végzett.

A retró mobiltelefon-kiállítás ötletgazdája Tóth Balázs
Fotó: Kiss Péter

A település helyi értéktárát szabadtéri kiállításon mutatták be vasárnap a kiserdőben. Kiegészítő programként, Kilátóra fel! elnevezéssel, ugyancsak vasárnap, tavaszi bringatúra indult a balatonkenesei Magas-partra. Az útvonal – Mezőszentgyörgy, Balatonfőkajár, Balatonakarattya, Balatonkenese és vissza – többnyire kerékpárúton vezetett. Tavasszal is kultúra, és némi testmozgás! – jegyezték meg a résztvevők. Közben a látnivalók „felcsipegetése” sem maradt el: két kilátó, Kisfaludy sétány, Rákóczi-fa, Tátorján tanösvény, Fűzfői-öböl… Visszafelé, az akarattyai Sissi fagyizót érintő megálló, mindenki kedvére való volt.

„Ilyen telefonom nekem is volt!” – szembesültek a látogatók a felhozatallal. Még Elvis Presley is kíváncsian vizslatta a retró készülékeket – Szabados Norbert festménykiállítása a művelődési házban látható
Fotó: Kiss Péter

A Szentgyörgyi napok rendezvénysorozata író-olvasó találkozóval folytatódik hétfőn 17.30 órakor a községi könyvtárban. A vendégünk Karády Anna író, A füredi lány, a Zserbó, a Cigányélet grófi módra szerzője lesz.

Az elmaradhatatlan májusfát április 30-án, kedden 17 órakor állítjuk fel a tájháznál, továbbá megnyitjuk a szakköri foglalkozások kiállítását és langallót is sütünk, a hozzáértők segítségével. A táncházban a Tilinkó zenekar húzza majd a talpalávalót.

Szerző: Kiss Péter, a művelődési ház és könyvtár intézményvezetője

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában