Összefoglaló

2021.08.06. 21:03

Női és férfi vízilabdázóink egyaránt a bronzéremért játszhatnak a hétvégén

A pénteki nap a fehérvári Kovács Sarolta harmadik helyén kívül a magyar küldöttség még egy bronzéremmel lett gazdagabb a karatés Hárspataki Gábor révén. Az is eldőlt, hogy a nők után a férfi vízilabdásaink is a bronzéremért ugorhatnak medencébe a hétvégén.

Beke Zsombor

Női pólósainknak fel kell állniuk a csalódás után

Fotó: Mirkó István / Nemzeti Sport

A karate a 2021-es tokiói olimpián először szerepelt az ötkarikás játékok programjában, a sportágnak egyetlen magyar indulója volt Hárspataki Gábor személyében. Karatésunk 75 kilogrammban indult el, és ha már ott volt, meg sem állt a bronzéremig. Hárspataki a csoportkört két győzelemmel, egy-egy döntetlennel és vereséggel zárta, majd az elődöntőben a sportág legendájával, az azeri Rafael Agajevvel nézett farkasszemet, ahol a magyar olimpikon ugyan kikapott, de így is bronzérmes lett (karatéban nincs külön mérkőzés a 3. helyért).

Hárspataki Gábor olimpiai bronzérmes
Fotó: MTI / Kovács Tamás

Az olimpia utolsó napjaiban is számíthatunk még néhány magyar éremre. A kajak-kenusok számára szombaton rendezik meg az utolsó döntőket, amelyekben jó néhány magyar érdekeltségű futamra lehet számítani. Akár két érem is összejöhet a vízilabdásainknak, mivel a nők után a férfiak is kikaptak az elődöntőben, Märcz Tamás együttese Görögországtól szenvedett 9-6-os vereséget. A kérdés már csak az, hogy miként sikerült felülkerekedni az elveszített elődöntő okozta csalódottságon.

Női pólósainknak fel kell állniuk a csalódás után
Fotó: Mirkó István / Nemzeti Sport

Egy biztos, mind a férfi, mind a négy dunaújvárosi játékossal (Magyari Alda, Szilágyi Dorottya, Gurisatti Gréta, Garda Krisztina) felálló női válogatottnak elsősorban a támadójátékban kell hatalmasat javulnia, hiszen mindegyik együttes önmagához képest a tudása alatt játszott az ellenfél kapuja előtt. A női bronzmérkőzést szombaton (6.40), míg a férfit vasárnap (4.40) rendezik majd meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!