Adony

2014.10.05. 17:20

Szent Vendel szobra újra helyén

Adony - Szép ünnepség keretében avatták és szentelték fel Szent Vendel szobrát vasárnap délelőtt a kisvárosban.

Pekarek János

Újra áll Szent Vendel szobra az adonyi temető mellett. Újra hiszen 1818-tól már ott állt egyszer, Funtek László plébános jóvoltából. Egy 1939-es püspöki vizitáció alkalmából írásban is említik a szobrot, ahogyan ezt dr. Glashütter Csaba adonyi képviselő felidézte vasárnap délelőtt a helyszínen. Mégpedig egy új szobor felavatásán. A régi alkotás ugyanis feltehetően a II. világháborúban javíthatatlanul megsérült, a háború után következő évek pedig, ahogyan a szónok rendkívül visszafogottan fogalmazott: nem voltak alkalmasak egyházi témájú szobrok visszaállítására.

Most az Adonyért Alapítvány karolta fel az ügyet az EU LEADER pályázatának, az önkormányzatnak és a helyi mezőgazdasági szövetkezetnek a támogatásával. A szobor teljesen új alkotás, Richter Ferenc szobrászművész műve. Ő volt az, aki az idén egy másik adonyi szobor helyreállításánál is közreműködött: Nepomuki Szent János alakja a város alatti Duna-holtág partján áll.

Szent Vendel szobrát Szabó Gyula plébános szentelte fel (Fotó: A szerző felvétele)

Szent Vendel 554-től 617-ig élt. Skót vagy ír származású férfiú lehetett, ezt nem tudjuk pontosan. Csak azt, hogy herceg létére már fiatalon remeteéletre vágyott, ezért elzarándokolt Rómába. Visszaúton társaival megállt a németországi Triernél, és egy erdei kunyhóban remetéskedett. Egyik csodája volt, hogy botjával vizet fakasztott a földből, nyájával pedig a távoli legelőről is hamarabb hazaért, mint lovon vágtató munkaadója. Kultusza az 1300-as évektől terjedt el Európában, majd a XVII. századtól Magyarországon. Szent Vendel csodái főleg a járványos betegségek áldozatain mutatkoztak, valamint az állataikért fohászkodón és az utazókon segítettek, foglalta össze a szent élettörténetét dr. Glashütter Csaba. Megjegyezve: ezért is szerencsés, hogy a szobor a temető mellett, a város egyik ki- és bevezető útjánál kapott helyet.

Az ünnepségen az adonyi Lélekmentő egyházi kórus adott rövid koncertet, majd Ronyecz Péter, Adony polgármestere emléklappal köszönte meg az Adonyért Alapítvány kuratóriumi elnökének, Králl Istvánnak és Richter Ferenc szobrásznak munkájukat.

Szent Vendel szobrát Szabó Gyula adonyi plébános szentelte be az avató ünnepség végén, a szépszámú közönség előtt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!