Bodajk

2012.10.24. 06:09

Album az emlékévről

Mór – A jövő hónapban, Wekerle Sándor születésnapjának évfordulója alkalmával mutatják be azt az albumot, amely a tavalyi emlékévet dokumentálja – tudtuk meg a Wekerle alapítvány elnökétől.

B. Kiss László

Jogerőre emelkedett a Wekerle Sándor Emlékét Gondozó Kulturális és Tudományos Alapítvány – röviden Wekerle Sándor Alapítvány – bírósági bejegyzése – értesült lapunk a kuratórium elnökétől, Svéhlik Csaba professzortól. Sok évtizedes adósságát törlesztette Mór, a dualizmus kora legendás államférfijának szülővárosa, amikor a tavalyi esztendőt – a helyi városvédő egyesület kezdeményezésére – Wekerle emlékévvé nyilvánította, s – habár intézmény, utca elnevezése és emléktábla is őrizte a háromszoros miniszterelnök emlékét – a rendezvénysorozat megkoronázásaként monumentális szobrot állított az első polgári származású kormányfőnek. Mindez csak a civil szféra és a helyi politika erőteljes öszszefogásával valósulhatott meg – hangsúlyozta Svéhlik Csaba.



Wekerle több tekintetben is példás életművének, szellemiségének ápolása az emlékév múltával is szükséges. Eme célkitűzés vezérelte azt a tizenkét magánszemélyt, akik létrehozták a Wekerle alapítványt. A tudós értelmiség lét kötelezte arra, hogy a kuratórium elnöki posztjára történő, megtisztelő felkérésre igent mondjon – fogalmaz a professzor. „Az emlékévben számos tapasztalatot gyűjtöttünk. Ezek alapján fontosnak tűnik, hogy ismét megrendezzük a Wekerléről és koráról szóló középiskolai történelem vetélkedőt, amely egy fiatal generációval ismertette meg behatóan a móri születésű államférfit” – mondja Svéhlik Csaba.


– „Szeretnénk szakdolgozati témákat kiírni pénzügyi-gazdasági területen tanuló hallgatók számára. A kuratóriumnak szándékában áll megalapítani a Wekerléről elnevezett életműdíjat, amelyet elméleti vonalon dolgozó pénzügyi-gazdasági szakember kaphatna meg. Tervezünk tudományos konferenciákat és egyéb rendezvényeket is. A kuratórium mérlegeli, hogy a rendezvények egy részét egy időben, a Wekerle napon tartanánk meg.” Svéhlik Csabának szívügye, hogy legyen Móron egy konferenciaközpont, amely az alapítvány rendezvényeinek is helyet adhatna. Szerinte erre a legalkalmasabb az egykori mozi épülete lenne.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!