Minden készen áll

2023.08.17. 17:32

Sebastian Coe: a helyi szervezőbizottság kiváló munkát végez

A szombaton rajtoló budapesti atlétikai világbajnokság helyi szervezőbizottságát dicsérte a csütörtökön újabb négy évre megválasztott a nemzetközi szövetség (WA) elnöke a magyar fővárosban tartott kongresszuson.

MW

Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke beszél a budapesti Nemzeti Atlétikai Központban 2023. június 15-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A kétszeres olimpiai bajnok korábbi brit középtávfutó az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott: „rendben vagyunk”, mert a közvetlen kollegái nem tűnnek stresszesnek, ez pedig jó jel.

A helyi szervezőbizottság pedig kiváló munkát végez. Ez az egyik legjobb helyi szervezőbizottság, amellyel valaha is dolgoztunk. Nagyon együttműködők, nagyon szorgalmasak és nagyra törők

– mondta.

Coe kiemelte azt is, hogy már korábban meglátogatta Novák Katalin köztársasági elnököt, aki szintén meggyőzte arról, hogy a világbajnokság rendkívül fontos számára, ő maga is rajong ezért az eseményért.

A WA elnöke – aki 2015 óta vezeti a szövetséget – utalt arra is, hogy Budapesten, a világbajnokság városán érződik: „ez a város akar minket”.

Jon Ridgeon vezérigazgató úr gyakran megfordult Budapesten, hogy szemügyre vegye az előkészületeket, és jó volt a jelentéseit olvasni. Persze, mindenhol megvannak a kihívások, de fontos, hogy minden esetben megtaláltuk a megoldás felé vezető utat. Jómagam is jártam már itt és láttam az épülő stadiont, ami egy csodálatos létesítmény lett. Ami még nagyon tetszik, az a helyiek hozzáállása, magatartása, ami minden szempontból egy fontos örökségre utal

– tette hozzá. Jelezte: végső soron az atléták vannak főszerepben, szerencsére remek formában vannak, ezt bizonyítják a nemrég felállított világcsúcsok is.

Minden feltétel adott a jó világbajnoksághoz, szurkolok, hogy jól sikerüljön, az előjelek mindenképp jók!

– mondta a 66 éves Sebastian Coe, akinek a szövetség szabályai szerint ez lesz az utolsó elnöki megbízatása, amely 2027-ben zárul.

 

Újraválasztották Budapesten Sebastian Coe-t

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) budapesti kongresszusán csütörtökön újabb négy évre Sebastian Coe-t választották meg elnöknek.

A kétszeres olimpiai bajnok korábbi brit középtávfutó 2015 óta vezeti a World Athleticset és a szombaton kezdődő budapesti világbajnokság előtt a Hungexpón tartott ülésen ő volt az egyedüli jelölt.
 A szavazáson, melyet a WA-tól hamarosan távozó Szerhij Bubka alelnök vezetett, a 195 voksoló közül 192 támogatta Coe újabb elnökségét, hárman pedig tartózkodtak. A 66 éves Coe harmadik négyéves ciklusát kezdi meg, és a szövetség szabályai szerint ez lesz az utolsó elnöki megbízatása, mely 2027-ben zárul.

A budapesti atlétikai világbajnoksággal kapcsolatos cikkeinket itt olvashatja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!