világzene

2017.10.10. 13:19

Nagyszerű történet kezdete lehet a Budapest Ritmo

Vasárnap ért véget a Budapest Ritmo, a Hangvető és CAFé Budapest közös világzenei fesztiválja, amely Közép- és Kelet Európa legjelentősebb rendezvénye a műfajban.

A rendezvény második kiadása minden tekintetben beváltotta a tavalyi első rendezvény sikere után megemelkedett várakozásokat.

A Budapest Ritmo elsődleges célja, hogy a felfedezések fesztiválja legyen: új előadókkal ismertesse meg a budapesti közönséget, új nemzetközi lehetőségekhez juttassa a magyar és a közép-kelet európai művészeket és katalizátora legyen regionális művészi és zeneipari együttműködéseknek. Idén kilenc magyar és tizenegy közép-kelet európai művész mutatkozott be a showcase-napon, a fesztiválra pedig további tizenhárom országból is érkeztek előadók.

Azt, hogy a közönség milyen új előadókat fedezett fel magának, elsősorban, a Chassol, az Aurora vagy az Amparanoia koncertjén a csillogó szemekből lehet lemérni. A nemzetközi szakmai siker mércéje ennél azért sokkal konkrétabb: fesztiválmeghívásokban, lemezszerződésekben, menedzsment-megállapodásokban, új együttműködésekben mérhető. Ebből a szempontból kiemelkedően sikeresnek bizonyult a Budapest Ritmo: csupán a közvetlen visszajelzésekből a szervezők mintegy 75 konkrét fesztivál- és koncertmeghívást regisztráltak.

A legnagyobb szakmai érdeklődést Lakatos Mónika új, Romanimo című, oláh cigány hallgatókból összeállított műsora váltotta ki.

A Budapest Ritmo idén elindított életműdíját első alkalommal Ben Mandelson, a WOMEX alapítója, a „world music” kifejezés egyik megálmodója és egyben nagyszerű zenész, producer kapta. A díjat minden évben egy olyan szakembernek ítélik majd oda, aki egyszerre tett sokat a világzenéért globális léptékben, miközben erősen kötődik a Közép- és Kelet-Európai térséghez és kiemelkedő mértékben Magyarországhoz is. Ben Mandelson 1986 óta jár rendszeresen Magyarországra, és az Ökrös együttes első WOMEX-meghívásától kezdve a Söndörgő Tamburocket című lemezének produceri munkálataiig számos magyar vonatkozású sikernek volt a részese.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!