Járvány

2020.03.24. 19:51

Vadonatúj doku-reality indul hamarosan a TV2-n

Közszereplők és civilek mutatják be mindennapjaikat a járvány alatt.

Forrás: Shutterstock

A csatorna #maradjotthon címmel új, napi, főműsoridőben jelentkező sorozatot indít áprilisban!

A koronavírus okozta globális krízis egyetlen megoldásának a szakemberek azt látják, ha az emberek egy időre felhagynak megszokott életmódjukkal, nem járnak közösségbe, lehetőség szerint otthonról dolgoznak, a gyerekek sem mennek iskolába, óvodába, játszóterekre, hanem a társadalom önkéntes házikaranténba vonul.

Egy ilyen elzárkózást igénylő helyzetben a televízió jobban össze tudja kötni az közösséget, mint eddig valaha. Ebben a mindenki számára nehéz és lemondásokkal teli időszakban a TV2 saját eszközeivel igyekszik segíteni.

Egy olyan műsort tűz képernyőre, amely egyszerre informál, segít, szórakoztat, és ami a legfontosabb, közösséget épít.

Nyolc főszereplőnek, akik között lesznek jól ismert közszereplők és civilek – akik most a frontvonalban küzdenek – és környezetüknek a mindennapjait követhetik majd nyomon a nézők estéről estére, ebben a szokatlan és bizonytalan helyzetben, amit a koronavírus okozta járvány teremtett a világon és Magyarországon az utóbbi hetekben.

A műsor legnagyobb ereje az egyidejűség, amely kapcsolatot teremt, hiszen ugyanabban a lelkileg nehéz helyzetben van szereplő és néző egyaránt.

A szereplők 1-1 kamerát kapnak, és önmaguk forgatják videónaplóikat.

A dokumentarista stílus miatt a műsor rendkívül őszintén beszél majd a szorongásokról és nehézségekről, és arról is, hogy ki, hogyan vesz részt a közös társadalmi felelősségvállalásban: a vírus terjedésének lassításában és a veszteségek minimalizálásában.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!