Bulvár

2012.05.18. 14:14

Cannes: Jackie Chan eljátszotta utolsó akciószerepét

Befejezi akciósztár pályafutását Jackie Chan. A hongkongi színész a cannes-i filmfesztiválon jelentette be, hogy a decemberben mozikba kerülő Chinese Zodiac című filmjében játszott utoljára akcióhőst.

MTI

Jackie Chan az Istenek fegyverzete-sorozat harmadik epizódjaként forgatta a produkciót, amelyről cannes-i sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy ez lesz az utolsó nagy akciófilmje. A BBC online kiadása szerint a 58 esztendős világsztár úgy fogalmazott: "A világ már túl erőszakos. Szeretek küzdeni, de utálom az erőszakot."

Az Istenek fegyverzete című akciókaland 1987-ben került a mozikba. A második epizódra 1991-ig kellett várni. Az új részben a színész a kínai horoszkóp eltűnt 12 bronz szobra után nyomoz.

Mint a bbc.co.uk emlékeztetett, a zodiákus figurák még a XVIII. századból, a Csing dinasztia idejéből származnak, ám 1860-ban elrabolták őket, és a 12-ből öt azóta sem került elő. A szobrokat a világhírű kínai másként gondolkodó művész, Aj Vejvej készítette el ismét egy tavaly nyáron Londonban megrendezett szabadtéri kiállításra.

Szeretné, ha a közönség tudná, hogy nemcsak küzdeni, de játszani is tud - hangsúlyozta Chan, és megemlítette, hogy az utóbbi tíz évben ezért vállalt olyan szerepeket, mint amilyen a tavaly bemutatott A karate kölyök idős mestere volt.

A harcművész színész idolja, Bruce Lee Tomboló ököl című filmjében kaszkadőrként kezdte pályafutását 1972-ben. Azóta több mint száz mozifilmben szerepelt, és védjegyévé vált, hogy maga csinálja szerepe minden kaszkadőrmutatványát. Mint többször elmesélte, szinte minden csontja eltört már.

Chan a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy A karate kölyök folyatásában és a Csúcsformában negyedik epizódjában azért még láthatják majd a nézők.

Videó:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!