Elutasította a rendőrség a nyomozás elrendelését Gyurcsány Ferenc volt kormányfő 1984-ben írt szakdolgozatának eltűnése ügyében - értesült az MTI Hírcentrum csütörtökön.
A Fidesz gratulál Gyurcsány Ferencnek, hogy végre megpróbál érdemi magyarázatot adni plágiumgyanús ügyére, legalábbis ami az elmaradt tanítási gyakorlatát illeti, de "ez eddig nagyon kevés", a volt kormányfőnek az "alapkérdésekre" kell válaszolnia szakdol
A Demokratikus Koalíció (DK) a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás folytatásaként értékeli, hogy a Pécsi Újság szerint a korábbi hírekkel ellentétben mégis megvan a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának, Rozs
A korábbi hírekkel szemben megvan a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának 1980-ban írt szakdolgozata - írta csütörtökön a Pécsi Újság.
Nemmel válaszolt Gyurcsány Ferenc arra a kérdésre, hogy másolta-e a szakdolgozatát vagy annak egy részét. A volt miniszterelnök az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este azt mondta: diplomamunkájához a forrásanyagok egy részét és az inspirációt a R
A Demokratikus Koalíció (DK) üdvözli, hogy a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kiterjeszti az egyetemen és jogelődeinél tárolt diplomamunkákkal foglalkozó tényfeltáró bizottság feladatkörét, így a testület Gyurcsány Ferenc 1984-ben írt szakdolgozatának eltűnésé