Agyhalottként, mások életéért

Csaknem némán, tényleg alig hallható zümmögéssel működnek a gépek. Rendületlenül szűrik a  vért,   kiválasztják  mindazokat az anyagokat, amelyeket   rendes esetben  a páros szervünknek, a  vesének kell. Sokaknak azonban egyetlen lehetőségük az életben  maradásra a  vesedialízis. A szerencsésebbeknek  még reményük lehet a vesetranszplantációra. 


Egy agyhalott donor, ha  mindkét veséje  egészséges,  két  halálos betegnek  adhat  reményt  az életre. Sokan várják a riasztást, de még többen a dialízisben bízhatnak
Fotó: FMH

Boldis  Zoltán   két és fél éve  vár vesére, de  már régebb óta csak a dialízis tartja életben.
- Négy éve  azt mondta a főorvos úr, hogy  már szükség van a kezelésekre. Azóta  minden másnap   bejárok,  minden alkalommal négyórás a kezelés -  meséli  az ágyon  fekvő  férfi.
- Ötvenhét éves vagyok,  két és  fél éve kerültem a várólistára.  Legnagyobb vágyam, hogy túllegyek   a  transzplantáción,  és  újra  egészségesnek érezhessem magam - sóhajt. 

Faggatom,  miként változtatta meg életét  a betegsége.
- Természetesen  sok dologban korlátoz.  Elutazni legfeljebb egy-egy napra  lehet, s amikor dializálni kezdtek, rögtön rokkantnyugdíjba kerültem, s persze  másként kell élni is, hiszen szigorú előírások vannak arra, mit szabad enni, mennyit szabad inni...
Utóbbi  szigorítás bizony  súlyos,  napi egy liter folyadék a  megengedett, hiszen két dialízis között   nem növekedhet  két kilónál  többet  a beteg  súlya. A felhalmozódott  folyadékot  a  vérből  úgy kell kicsavarni, kiszűrni, mint  amikor az ember a gyümölcsből facsarja ki a levet. 
 
- Mit szokott  csinálni a  négyórás  kezelés során? Mire gondol?
- Én  mindig  reggel, nagyon korán járok  kezelésre.  Lehet tévét nézni, néha beszélgetünk a  sorstársaimmal, de legtöbbször szundikálok. Maga a kezelés  egyáltalán nem fájdalmas,  de mégis,    valahogy elfárad az ember. Autóval hazamegyek, s utána  bizony le kell pihennem. Aztán eltelik egy  nap, s utána  jövök újra. S hogy mire gondolok? Amint mondtam: jó lenne  már túlesni a műtéten. 

Zakar  Gábor, a dialízisközpont orvosigazgatója azt mondja,  világszerte  mind több a  veseelégtelenségben szenvedő, s ezért  dialízisre  szoruló beteg.  A fehérvári központban   gondozottak között  harmincan vannak,  akik otthon, úgynevezett hasi dialízisben  részesülhetnek,  ez viszont   megszakítás nélkül tart, még éjjel is cserélni kell  a  tartályt. Nem  minden  beteg alkalmas erre a  dialízisfajtára, mint ahogy nem minden  beteg  alkalmas  transzplantációra sem. 

A  veseátültetések száma   is csökken, nemcsak  azért, mert  nincs  elég  donorvese, hanem azért, mert  maga a betegnek is lehetnek  olyan kísérő bajai, ami kizáró  ok. S  persze az életkor. Elméletileg  hetvenöt éves  korig  lehet  transzplantációs listára kerülni, ez a felső korhatár. Csakhogy a  kivizsgálás, a  transzplantációs listára való felkerülést  hosszú,  akár  hat-hét hónapig tartó  kivizsgálás előzi meg, s  még így is előfordulhat, hogy a  budapesti  transzplantációs  klinika (ide tartoznak a  fehérvári intézet  betegei), újabb és újabb  vizsgálatot kér, ami   újabb és újabb hónapokat  jelent - mondja az  igazgató főorvos. Hozzáteszi még, hogy a  betegek   mind  idősebbek,  az átlagéletkor  most  hatvankét év. 

Tanácsot  kérek, miként is lehet  vigyázni a  vesénkre.
- A  legfontosabb, hogy  akinek magas  a vérnyomása,  kezeltesse, ne hanyagolja  el.  A  cukorbetegség   is  veszélyezteti a vesét,   de  mindezek karbantartása   évtizedekre is kitolhatja azt az időt, amikor   súlyos veseelégtelenséggel kell számolni,  ami kezeletlenül, vagyis dialízis nélkül bizony  rövid idő alatt  halálhoz vezet - mondja a realitást Zakar Gábor  főorvos.

A transzplantációra  várók egyébként állandóan  készenlétben  állnak,   holmijuk összecsomagolva,  várják az úgynevezett  riasztást,  amikor is   azonnal  mentő megy értük, hogy  a transzplantációs  klinikára   vigyék. 

A   donorok - nem csak a  vese esetében  - legtöbbször  olyan  agyhalottak, akik életükben  nem  tiltották meg, hogy  szerveiket, ha azok   egészségesek,  majdan mások életének megmentésére  felhasználják. A szerveltávolítást  szigorúan szabályozza a  törvény. Sárkány Ágnes, a Fejér  Megyei Szent György  Kórház  sürgősségi intenzív osztályának osztályvezetője,  a  háromtagú agyhalál megállapító bizottság  vezetőjét  arról kérdeztük, van-e  olyan felső korhatár, amikor  még   lehetnek  egészséges, életmentő szervei   az agyhalottnak:

-  A szervátültetésről azt kell tudni, hogy történhet élő donorból, és történhet agyhalottból. A mi feladatunk az, hogy ha bárki olyan beteg bekerül a kórházba, akinek a szervei alkalmasak a donációra, és sajnos eljut az agyhalál állapotába, akkor az agyhalál kimondása után tegyünk meg mindent azért, hogy a szervei kivételre kerüljenek, és más emberen tudjunk segíteni. Felnőttnél nincs szükség a hozzátartozó beleegyezésére, de minden esetben, ha a hozzátartozót utolérjük, akkor megbeszéljük, értesítjük erről a donáció kezdeményezésről. Kiskorúaknál szükséges a szülő beleegyezése. Nyilván minél fiatalabb, annál egészségesebb egy donor, és annál több szervkivételre van lehetőség. A szívnél behatárolt az az életkor, kinél lehet szívet eltávolítani. Általában hatvanöt év az a határ, ameddig még lehet szervkivételt végezni, s ezek számától függően maximum hat emberen lehet segíteni...
 
Igen, ilyen furcsa az élet. Egy család bánata egy másik családnak reményt ad.