Pályázat a sportcsarnokra - másodszori nekifutásra

Sárbogárd - A maximálisan elnyerhető tíz millió forintra pályázik a település önkormányzatának képviselő-testülete, ehhez saját költségvetésből húsz milliót tennének hozzá a Mészöly Géza Általános Iskola sportcsarnokának felújításához.

Ármás János


A titokzatos pályázat révén talán megújulhat a sportcsarnok
Fotó: archív

Az akarat nem újkeletű, az elmúlt esztendőben már próbálkoztak a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács aktuális pályázatán, de ott nem nyertek. A hétfői ülésen a képviselők elé került, a polgármeter által jegyzett előterjesztésből nem derült ki, hogy melyik az a pályázat, amelyre az előljáróság kandidálni kíván. A pontos pályázati helyről Juhász János polgármester még az ülés előtt munkatársunk személyes érdeklődésére sem szolgált konkrét információkkal.

A napirend vitájában a testületben az ellenzéket képviselő Etelvári Zoltán képviselő is rákérdezett: milyen pályázatról is lenne szó? A polgármester válasza: "Titok, vagy nem titok, nem írtuk le a pályázat nevét. Annyi sikertelenség ért már bennünket az elmúlt időszakban pályázati ügyben, hogy aki akarja, keresse meg."
 A polgármesteri hivatal illetékes tisztviselője ezt követően azért bejelentette a pályázat számát, ám az ülés szünetében a tartalomról a tudósító érdeklődésére ő sem volt hajlandó részletes tájékoztatást adni. (A szerkesztőségben gyorsan megkerestük. Az önkormányzati minisztérium sportlétesítmények felújítására kiírt pályázatáról van szó, nincs benne semmi rendkívüli, tíz millió forint az elnyerhető maximális beruházási összeg.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!