A tojásfőzés is kifog a brit fiatalokon!

FMH - Az angol fiatalok jelentős részének erőt próbáló kihívást jelentene a tojásfőzés - derült ki egy tanulmányból.

feol.hu

Míg a fiatalok egynegyede legkevesebb 10 percre hagyná a tojást a forró vízben rotyogni, addig 12 százalékuknak még csak elképzelése sincsen a helyes elkészítési módról - derült ki egy tanulmányból.
A brit "konyhatitkokat" feszegető kutatás felfedte azt is, hogy a fiatalok fele szinte soha vagy csak nagyon ritkán segédkezik az ételek elkészítésében, habár a szülők közel egyharmada igényelné segítő, bár a jelek szerint nem túlzottan hozzáértő jelenlétüket a konyhában. Szakértők véleménye szerint pedig fontos lenne a gyermekek arra való buzdítása, hogy vegyenek részt a különböző konyhai feladatokban, ugyanis ezáltal matematikai tudásuk is fejlődhetne - olvasható a Telegraph.co.uk honlapján.
A Morrisons élelmiszer-áruház számára készített internetes szavazás eredményei szerint a gyerekek 37 százaléka a televíziót és az internetezést részesíti előnyben a főzőcskézéssel szemben. Öt fiatal közül kettő a házi feladatok miatti túlzott idegeskedés és a fáradtság miatt kerüli a konyha környékét. (A felmérésben ezer gyermek és ugyanennyi szülő vett részt.)
A tanulmány szerint a szülők egyharmada saját felmenőitől tanulta meg a konyhai fortélyokat, 80 százalékuk rendkívül fontosnak tartja a kulináris képességek elsajátítását. "Csakhogy a mai szülőknek egyszerűen nincs idejük vagy türelmük ahhoz, hogy bevonják gyermekeiket a konyhai feladatokba - vélekedett Annabel Karmel, a tanulmány szerzője. 
- A szülők egyharmada vallja, hogy sokkal egyszerűbb hagyni a gyerekeket televíziót nézni, mint a konyhába vezényelni őket vacsora készítéshez. Pedig a főzés kiváló alkalom a gyerekek számára, hogy közelebb kerüljenek a matematikához, a méréshez és az idő megértéséhez, tehát megérné az erőfeszítést. Sőt mi több, kiváló módja annak, hogy kekeckedő ínyencekkel kóstoltassuk meg az új ételeket".
A kutató szerint hatéves korukra a gyereknek már tudniuk kellene zöldséget aprítani, sajtot reszelni és tojást főzni, tizenhárom évesen halat, csirkét, egyéb húsokat és krumplit sütni, a tizenhatodik életévüket betöltve pedig már egészen otthonosan kellene mozogniuk a rizottó és a különböző tésztafélék elkészítésének területén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!