Döbbenetes: Shakespeare egy sort sem írt le a műveiből!

- Tizenegy magyar Shakespeare-fordítóval készültek interjúk a Társalogni avval, aki bölcs című, néhány hónapja megjelent kötetbe. Természetesen minden szerzőnek megvan a maga sajátságos Shakespeare-látásmódja. Mennyiben befolyásolták az ön saját S-képét, hogy tudott egyensúlyt teremteni a kavalkádban ?

- Bennem eredetileg a nyugatos Shakespeare-kép volt, az a fennkölt, magasztos, költői. Aki versben gondolkodik, és még a pizzát is jambusokban rendelné... Számomra is a beszélgetések során derült ki, mennyivel árnyaltabb ez a kép. Közben amúgy a tizenkettedik interjú is elkészült, Spiró Györggyel, de a kötetbe nem tudott már bekerülni, mert ő később adta ki a kezéből a fordítását. Ő például tipikus szórakoztatóipari művésznek tartja Shakespeare-t. Olyannak, aki nem szép verseket akart írni, hanem szórakoztatni a közönséget.

- Van kedvence?

- Ó, ez általában havonta változik. Nagyon szeretem a nagy tragédiáit, a Lear királyt, a Machbethet és a Hamletet, s mostanában kezdem felfedezni az Othello-t.

- Mi az oka annak, hogy szinte Shakespeare-fordítóipar alakult ki mostanáig? Hogy az újra- és újrafordításra állandóan megvan az igény?

- Kezdetben hazafiúi felbuzdulás motiválta a műfordítókat. Ha a németeknek van Shakespeare-jük, akkor nekünk is legyen! Ezzel a szlogennel kapta Arany János és Vörösmarty Mihály a felkérést. Ők még a nemzet felemelése iránti vágyból dolgoztak, a XX. századra a fő motiválóerő persze a pénz lett. Szépítés nélkül: nem ültek már neki maguktól, mindig jött egy rendező, aki megmondta, ehhez és ehhez a koncepciómhoz kellene nekem egy új fordítás, mennyiért vállalod? Azért ha belegondolunk, ez néha problémás lehet. Azt mondja például a rendező, ő kurtizánnak képzeli el Kleopátrát, s akkor a fordítónak így kell nekilátnia a munkának, viszont így nemigen várható objektív eredmény.

- A könyvben az interjúalanyok eloszlatják az urbánus legendát, hogy nem is Shakespeare írta a saját műveit. Mert bevett szokás a filozófus, tudós, arisztokrata kortársak között keresgélni az elkövetőt ...

- Pedig valóban senki más nem írhatta ezeket a műveket, csakis olyan ember, aki színház közelében nőtt fel, ott élt. Jól követhetőek a tanoncévei, amikor a királydrámákkal sokkolta a népet, később fordult a finomabb műfajok felé. De az igaz, hogy mai tudásunk szerint nem ő írta le a szövegeit, eredeti aláírásából is csak néhány példány maradt fenn. Szövegeit színészei fejből mondták vissza, a szövegkönyveket így sikerült rekonstruálni, s egy nyomdász készítette el végül, rengeteg hibával. A legelső, 36 drámát tartalmazó nyomtatás önmagában egy kibogozhatatlan szöveghalmaz. Tehát eleve nem mondhatunk olyasmit, hogy Shakespeare ezt meg azt írta... Mást találunk például az Oxford- és mást a Cambridge-kiadásban, de még hosszan sorolhatnám.

- Mit gondol, a sokféle vélemény, amelyet tükröztet, hogyan hat majd az átlagolvasóra? Letisztítja a színházba járók Shakespeare-ről alkotott képét? S hogyan befolyásolják ezt a különböző fordítások?

- Ma a fordítónak fel kellene ismernie, hogy a keze nincs megkötve. A saját feje után kéne mennie, s egyébként ma éppen efelé mozdulnak el a Shakespeare-műfordítók. Ma már nem kell ahhoz ragaszkodni, hogy ha a szerző valahol azt írta hohó! , akkor annak így is kell maradnia. Sokan úgy tartják, hogy egy drámának az a jó, minél több fordítása van. Manapság a színházi rendezőknek lehetőségük van válogatni. Hogy ha az egyik legnépszerűbb darabot, a Rómeó és Júliát vesszük, ott van ugye a csibészes Kosztolányi-fordítás, amely még a harmincas években készült. Megvan az 50-es évekből Mészöly Dezsőé (ma szinte mindenhol ezt játsszák), s pár éve lefordította Nádasdy Ádám is, tehát van egy abszolút modern Rómeó-verzió is. S az egyik színház mégis azt mondta, nekünk Varró Dániel Rómeó és Júliája kell. A hétköznapi olvasó helyzete más. Kérek szépen Shakespeare-t, mondja a könyvesboltban, és azt olvassa, amit ott kap.

- A kötet előszavában nem árulja el, kik azok a műfordítók, akik - különböző indokokkal - nem álltak kötélnek. Ha akkor diszkrét volt is, ebben a cikkben azért vállalja a leleplezést ?

- Először Márton Lászlót említeném, aki nem is tartja magát Shakespeare-fordítónak, és udvariasan azzal mentette ki magát, nem méltó ilyen illusztris társaságban forgolódni. Varró Dániel zárkózott ember, Mészöly Dezső bácsi a korára hivatkozva hárította el a felkérést. Tandori Dezsővel hosszasan leveleztünk, ő egy kézírásos, szép levelében - amit most már ereklyeként őrzök - megköszönte a megkeresést, de nem vállalta. Egyvalaki egyáltalán nem is reagált; rajtuk kívül, aki ma elérhető és Shakespeare-t fordít, szerepel a könyvben.

- Ha már itt tartunk: nem akart soha a másik oldalra kerülni? Nem fordult meg a fejében, hogy ha már évek óta foglalkozik a témával, legalább egy picurka jelenetet lefordítson kutatása alanyától?

- Shakespeare-t nem mernék fordítani, ahhoz úgy gondolom, nem elég nagy még a tudásom. Majd talán tapasztaltabb koromban. Kortárs angol prózát viszont fordítok, többször meg is jelentek.

- Mi izgalmas még ma is Shakespeare-ben?

- Kis közhellyel szokták mondani, hogy ő már mindent megírt. Végül is igaz, hiszen bármelyik drámáját nézzük is, bármelyik aktuális lehet bármikor. Alakjai pszichológiailag, társadalmilag is hitelesek. S ha ez még mind nem lenne elég, az egyik legizgalmasabb, hogy mi, magyarok megtehetjük azt, amit az angolok például nem: lefordíthatjuk. A közönség ma újabb és újabb Shakespeare-előadásokat akar, a színház pedig folyamatosan közönséget, tehát szüksége van újabb fordításokra - vagyis megvan az a körforgás, amely segít életben tartani a Shakespeare-szellemiséget. Míg a 80-as évekig tabu volt lefordítani, arra hivatkozva, hogy megvan nekünk a Kosztolányi-, a Mészöly-verzió, a fordítás később a lázadás egyik formájává vált, s a 2000-es évekre letisztult az egész, most szinte évente jelennek meg az újabb változatok. Ma a Shakespeare-hagyomány él, virul és köszöni szépen, jól van.

Szele Bálint

Született: Mór, 1977-ben

Veszprémben szerez angol nyelv és irodalomszakos tanári diplomát, majd Miskolcon doktori fokozatot, mindkét egyetemen oktatott is, jelenleg a Kodolányi
János Főiskola tudományos főmunkatársa. Publikációi között tíz önálló és szerkesztett kötetet, számos tanulmányt, interjút, mű- és szakfordítást találunk, lektorként és szerkesztőként is tevékenykedik. Nemrég készült el a Shakespeare-bemutatók Székesfehérváron című tanulmánnyal, ez megjelenésre vár.