Egészségvédelmi termékdíj a dohányárukra?

A dohányárukra kivetendő egészségvédelmi termékdíj bevezetését szorgalmazza az egészségügyi miniszternél a Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET) - közölte Papp Zoltán, a NET elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

feol.hu

A tanács egyelőre nem tartja járhatónak azt az utat, hogy a dohányosok többet fizessenek az egészségügyi ellátásukért, ezért állt elő a javaslattal.
Az egészségvédelmi termékdíj minden dohányáru eladási árának egy százalékát tenné ki. Ez dobozonként hozzávetőleg 3-6 forintos áremelkedést jelentene, amely összességében milliárdos bevételt hozna - mondta a tanács elnöke, aki hangsúlyozta: ezt az összeget elkülönítetten kezelve, kizárólag a dohányzás visszaszorítására és megelőzésre lehetne használni. Ez a megoldás már több külföldi országban bevált és a költségvetést sem terhelné.
Magyarországon évente csaknem 30 ezer haláleset következik be a dohányzással összefüggésben. A dohányosok 42 százaléka szeretne leszokni, de a NET szerint nem kapnak megfelelő segítséget. Azért javasolják a dohányzásról való leszokást támogató rendszer létrehozását, mert szerintük szervezett keretek között több ember képes felhagyni a dohányzással, mint ilyen segítség nélkül.
A NET a keddi ülését követő sajtótájékoztatón üdvözölte, hogy június 1-jétől minden hatósági igazolvánnyal rendelkező egészségügyi szolgáltatásban dolgozó adatai hozzáférhetők lesznek az Egészségügyi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásában.
A tanács kezdeményezi, hogy az egészségügyi szakdolgozóknál is dolgozzák ki és vezessék be a szervezett, kötelező és az orvosokéhoz hasonló szakmai továbbképzést. Sürgetik az ápolókompetenciák kidolgozását is.
A NET szerint mindemellett át kell gondolni az egészségügyi szakközépiskolák rehabilitációját, ugyanis egyre csökken az érdeklődés az egészségügyi pálya iránt, ami egyebek mellett a középszintű előkészítő munka alábbhagyásának is betudható - mondta Papp Zoltán.

MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!