Judy megmutatta! Bíró lett a csinos énekesnőből

Homok és egy röplabdaháló - nem is kellett más ahhoz, hogy összemérjék a VIVA Comet legjobb együttes kategóriájának jelöltjei tudásukat ügyességben, hőtűrő képességben és persze sportosságban. A bírói feladatokat Judy vállalta.

feol.hu

Na és kellett még egy igazi hozzáértő bíró - Judy személyében, aki vállalta a nehéz feladatot, hogy pártatlanul értékelje a másik négy jelölt zenekar teljesítményét. A röplabda-bajnokságból a No Thanx került ki győztesen  ám az, hogy a Comet-gömböt ki viheti haza június 4-én, egyelőre még egyáltalán nem dőlt el.
 
Judy bírónak állt

A No Thanx, az Anti Fittnes Club, a Sugarloaf és az IdiotSide egymás elleni mérkőzésein a Groovehouse bíráskodott - Judy pedig hamar képbe került a szabályokkal.
 
„Mi csak ketten vagyunk, és Zsoltinak ráadásul volt régebben egy sérülése, ami miatt nem nagyon sportol, ezért döntöttünk úgy, hogy én leszek a bíró – magyarázta a már három Comet-díjjal büszkélkedő énekesnő. – A többi csapat nagyszerűen teljesített, én meg szépen lassan rájöttem a szabályokra! – nevetett Judy, aki a bírói emelvényről követte nyomon a mérkőzést, és osztotta a tudnivalót a játékosoknak.
 
A körmérkőzésekből a No Thanx került ki győztesen, nagyon szoros küzdelemben legyőzték először az AFC-t, majd a Sugarloafot is. Az IdiotSide tagjai nem jutottak döntőbe.

„Hosszú, verítékes küzdelem után hagytuk nyerni a feltörekvő nemzedéket, igaz, csak egyetlen ponttal - magyarázta Tóth Szabi, a Sugarloaf frontembere. - A Cometen viszont egészen biztosan nem adjuk ilyen egyszerűen az elsőséget!” - tette hozzá Szabi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!