Nyolc horgászhely, az esélyegyenlőség elve szerint

Agárd - Az esélyegyenlőség jegyében nyolc mozgáskorlátozott horgász számára alakítottak ki különleges stéget a Velencei-tavon: északon Sukorónál, illetve a déli oldalon Dinnyésnél.

Tihanyi Tamás


A horgász szövetség kezdeményezésének köszönhetően most már mozgássérültek is kényelmesen hódolhatnak szenvedélyüknek
Fotó: FMH

Tudják, melyik az ország legnagyobb lélekszámú civil szervezete? A Magyar Országos Horgász Szövetség. Hazánkban ugyanis az elmúlt évben 338 ezer horgászt regisztráltak hivatalosan, de ennél bizonyára még többen ragadnak botot alkalomszerűen.  Fejér megyében sok jó víz található, s közülük talán a  legismertebb - s az egyik legnépszerűbb - a Velencei-tó.
A MOHOSZ vezetői úgy gondolták, hogy az esélyegyenlőség elve szerint   hátrányos helyzetű embertársaink számára is megteremtik e tevékenység feltételeit a tóparton. Németországi példa  alapján olyan horgászhelyek kialakítását határozták el, ahová  a  kerekesszékbe kényszerültek is könnyedén eljuthatnak, s eltölthetnek néhány izgalmas (vagy ha a horgászszerencse éppen úgy hozza, unalmas) órát. A Közép-dunántúli Környezetvédelmi  és Vízügyi  Igazgatóság, mint a tó kezelője, a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. egyetértésével az országos horgász szövetség két-két akadálymentes állást létesített a sukorói evezőspályán, illetve az agárd-dinnyési csónakkikötő területén. Ezzel  egy időben  összesen nyolc sérült ember hódolhat kedvenc hobbijának a speciális stégeken, de utakat és parkolókat is kialakítottak a rászorultak számára. A beruházás teljes költsége 4,7 millió forint volt, amelyből 2,5 milliót a Szociális és Munkaügyi Minisztérium fedezett pályázati forrásból. Az  ünnepélyes avatására csütörtökön került sor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!