Új főépítész, régi kihívásokkal

Székesfehérvár - Komoly feladatok várnak Páli Zsuzsanna új főépítészre: a Nemzeti Emlékhely mellett a belváros, a bőrgyár felújítása is várható, a murvás parkolóról még nem is beszéltünk.

Házi Péter


Bóka Viktor mutatta be Páli Zsuzsannát
Fotó: Koppán Viktor Dávid

Augusztus 1-jétől Páli Zsuzsanna személyében új főépítésze van Székesfehérvárnak, akit csütörtökön Bóka Viktor jegyző mutatott be: A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karának elvégzése után mérnök közgazdász abszolutóriumot is tett,  a zürichi egyetemen  ösztöndíjjal tanult, a pécsi tudományegyetemen pedig uniós pályázati ismereteket is szerzett.  Dolgozott tervezőirodán, majd 1990-től Dunaújváros főépítésze lett, 2001-től pedig egészen mostanáig  megyei főépítészként tevékenykedett.
Lapunk kérdésére, miszerint milyen Nemzeti Emlékhelyet, illetve milyen komplexumot látna a murvás parkoló helyén szívesen, Páli Zsuzsanna úgy vélekedett, az emlékhely esetében adott válasz egy prejudikált válasz  lenne, nem szabad a pályázói leleményt és a zsűri bölcsességét megelőzni. Mint mondta, órási tett, hogy a város újra meri gondolni saját elképzeléseit az emlékhely esetében, hogy a jó helyett még jobbat kapjon. Az ötletpályázat reménye szerint számos jó megoldási javaslatot hoz majd, melyet a lakók is megismerhetnek, aztán a zsűri bölcsességén múlik a döntés. A murvás parkoló  helyére építendő komplexum esetében  mint azt a  jegyző hozzáfűzte valószínűleg még a beruházó sem tudja pontosan, mi épül majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!