Verebi falunap, kemenceavatóval

Vereb - Tizenötödik alkalommal rendezte meg a falunapi programot a község, az idei különlegessége azonban az volt, hogy első ízben „Vereb vitéz napjának" szentelték.

Móré Erzsébet

A verebi vitéz sírja ugyanis az első honfoglaláskori lelet, amelynek helyét megjelölték, maradványai, leletei múzeumba kerültek. A program persze nemcsak a múltról szólt, bár íjász- és lovasbemutatót is tartottak. A hagyományokat őrzendő honfoglaláskori főzőversenyen versengtek helyi és környékbeli vadászok, szakácsok - tudvalévő, akkortájt e földön még ismeretlen volt például a paprika -, a pincékből pedig előkerültek a saját termelésű borok. A kétnapos rendezvény jeles eseményeként hivatalosan is felavatták „a falu kemencéjét” : a polgármesteri hivatal udvarának hátsó kerti részén álló, - ahogy az ottaniak mondják - háromszájú kemencében - megsültek az első kenyérlángosok. Persze az ünnepélyes avatás előtt már kipróbálták a kemencéket, még kenyeret is sütöttek a fatüzelésű, s a helybéli kőművesek rakta, látványnak is szép kemencékben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!