Iszonyat: féreg bújt a gyermek homlokába!

Kongó - Szegénység, fertőzések, erőszak és félelem - kilátástalan az emberek helyzete Kelet-Kongóban. Nemrég tért haza a Polgárdiban praktizáló Lengyelfi Zsuzsanna gyermekorvos a polgárháború sújtotta területekről, ahol gyógyszerekkel és tudásával segítette az ott élőket.

Törő Bálint

Az Afrikai- Magyar Egyesület negyedik önkéntes orvosi missziója október 14-én érkezett vissza, egy hónap gyógyító tevékenység után, a polgárháború sújtotta Kelet-Kongóból. A három orvosból és két koordinátorból álló csapat, a Háború Gyermekei Segélyakció részeként, 100 kilógramm egészségügyi felszereléssel és orvosi tudásukkal segítették a több ezer alultáplált, menekült gyermeket, a kifosztott és a harcok következtében nincstelenné vált családokat, illetve a betegségektől szenvedő kongóiakat.

A misszió tagja volt Lengyelfi Zsuzsanna, polgárdi háziorvos, aki először vett részt külföldi segélyakcióban. Hazaérkezése után másnap már munkába állt, rendelőjében találkoztunk vele. - Az első három küldetésben részt vett kollégáktól rengeteg segítséget kaptunk, elmondták, hogy milyen ruhát vigyünk magunkkal, milyen gyógyszerekre lesz szükségünk - készít gyors leltárt az előzményekről a doktornő. Szüksége is volt a hasznos tanácsokra, ugyanis kint olyan esetekkel kellett szembenéznie, amikről az egyetemen tanult, de az orvosi gyakorlatában eddig sohasem találkozott.

- A trópusi betegségekről szóló könyvet meg kellett rendelnem - folytatta - , a fizikális felkészülés mellett lelkileg is komoly feladatot jelentett az egy hónap. Mondták nekünk, akik már voltak Kongóban, számítsunk arra, hogy nem tudunk mindenkin segíteni, és nagyon-nagyon betegek az emberek.

Úgy néztek a fehér orvosokra a helybéliek, mint a megmentőikre, csodát vártak tőlük.

- Azt hitték, hogy a sérvre gyógyszert adunk és el van intézve, de megmagyaráztuk nekik, hogy műtétre lesz szükség. A fekete kontinensen élők először a kuruzslót keresik fel bajaikkal, aki néha elképesztő megoldásokat választ: - A legtöbb emberen láttam bevágásokat, a végtagjain, nem tudom mire volt jó...

Gyakran több mint százan vártak az iskolákban, szabadtéren felállított vizsgálóban az ellátásra, amikor viszont sötétedett, vissza kellett a csapatnak térnie a bázisra, ezért elhatározták, hogy ugyanabba a faluba többször is visszamennek. Minden héten egy napot a Kiwanja menekülttáborban töltöttek gyógyítással. - A bőrbetegségeken kívül a legtöbben szemproblémákkal jöttek ellátást kérni.

Az ENSZ kongói békefentartói védelme alatt dolgozott végig a misszió. - Közvetlen életveszélyben nem voltunk, de hallottunk lövéseket, ami csak rablás volt. Miért nem tud Kongó kikerülni a gödörből ? A doktornő szerint akár a turizmusból is meg tudna élni: az emberek szorgosak, rengeteget dolgoznak, de a biztonság miatt nem megy. A kormánykatonák erőszakkal veszik el a civilektől a terményeiket, eszközeiket. A magyar orvosok friss háborús sérülésekkel nem, utóhatásaikkal viszont annál többel találkoztak missziójuk alatt.

- A kórházak szegényes felszereltségűek, a gyógyszerek olcsóbbak, mint itthon, viszont egy hatfős család napi egy dollárt keres, abból nem tudják megvásárolni a fél dolláros gyógyszert. A 250 ágyas kórházban 7 ugandai orvos dolgozik, de vannak tanfolyamot végzett úgynevezett ápolók, akik a kezdetleges sebellátást elvégzik - magyarázta a doktornő.

Rengeteg szörnyűséggel szembesültek: - Leprát, kolerát, rühességet, trópusi bőrbetegségeket láttam. Egy gyerek homlokába féreg bújt, csak úgy tudtuk volna kiszedni, ha összevagdossuk. Azonnal elküldtük a kórházba. Egy férfinak a lábát lőtték el, s nem látták el rendesen. Egy koraszülött gyermekről a szülei lemondtak. Kórházi ellátásra szorult volna, de nem volt öt dollárjuk a taxira, valószínűleg nem élte túl, pedig kifizettük...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!