A bíróság ma kimondhatja, nem Kaiser a móri gyilkos

Először mondhatja ki bíróság, hogy nem Kaiser Ede a móri gyilkos - a 2002 májusában nyolc halálos áldozatot követelő bankrablás miatt jogerősen elítélt férfi perújítási eljárásában ma hirdet elsőfokú ítéletet a Fővárosi Bíróság.

MTI

A perújítási eljárásban az ügyészség azt kérte a bíróságtól, hogy mondja ki: nem a vádlott követte el a bűncselekményt. Kaiser védője felmentést kért, szerinte nem lehet vitás a bíróság döntése.
A 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás után két héttel - bár először két másik férfira gyanakodtak a nyomozók - a rendőrség Kaiser Edét és Hajdú Lászlót nevezte meg lehetséges elkövetőként. Kaisert a Fővárosi Ítélőtábla 2005 októberében jogerősen bűnösnek találta és tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. Hajdú László esetében a táblabíróság új eljárást rendelt el, amelyben első fokon 2008 októberében a Fővárosi Bíróság felmentette a móri vádpont alól, de más bűncselekmények miatt 17 év szabadságvesztést kapott.

A Nemzeti Nyomozó Iroda illetékesei 2007 februárjában jelentették be, hogy Weiszdorn Róbertet és az előzetes  
letartóztatásban azóta öngyilkosságot elkövető társát gyanúsítják a bűncselekménnyel. Weiszdornt első fokon, nem jogerősen tavaly decemberben el is ítélték nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés miatt, jogerős ítéletet azonban még nem szabtak ki rá.
Weiszdornék őrizetbe vétele után Kaiser Ede védője kezdeményezte a perújrafelvételt, a perújítási tárgyalás tavaly kezdődött el, a Fővárosi Bíróság ma hirdeti ki ítéletét az ügyben.
Kaiser Ede azonban nem kerül szabadlábra, mert a perújítási eljárásban több más bűncselekménnyel is vádolták, amelyekben elismerte bűnösségét, továbbá más súlyos bűnökért is szabtak már ki rá letöltendő szabadságvesztést.

Korábbi cikkeink a móri gyilkosságról - itt!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!