Brutális hármasgyilkosság Tompán (frissítve)

Tompa - Hármasgyilkosság történt Tompán, a rendőri helyszínelés jelenleg is tart.

MTI

A 65 éves férfi feleségére és lányukra a panzióval szemben lévő istállóban, egy ott álló autóban találtak rá.
A tanyára csütörtökön a kihívott rendőrök után egy bűnügyi helyszínelő jármű érkezett. Több fotós és újságíró is megjelent, őket a rendőrség csak néhány percre engedte oda az istállóhoz közeli kerítéshez, majd egy szélesebb körben kordonnal zárták le a területet.

Rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott össze hétfőre Tompa polgármestere a településen történt hármasgyilkosság miatt. Belágyi Mihály csütörtökön az MTI-nek azt mondta: az ülésen döntenek majd arról, hogy az önkormányzat milyen segítséget tud nyújtani az áldozatok - a házaspár és 41 éves lányuk - családtagjainak, illetve akkora derül ki, hogy a család miben kéri a városvezetés segítségét.

Tájékoztatása szerint a meggyilkolt 41 éves nőnek két iskolás korú gyermeke van, ők most a nagynénjüknél vannak. Az asszony férje úgy nyilatkozott, hogy nincs szükségük anyagi gyorssegélyre. A polgármester úgy tudja, hogy a bűncselekmény idején a családtagok közül csak a három későbbi áldozat tartózkodott a tanyán; a 41 éves nő férje munkába ment, a két gyerek pedig iskolában volt .Belágyi Mihály azt mondta: nem tudni mi állhatott a hármasgyilkosság hátterében. A polgármester a gyilkosság további részleteiről nem kívánt nyilatkozni.

A baon.hu megyei hírportál arról számolt be, hogy a tanyán a 65 éves férfit vérbe fagyva találták. A helyszínre hívott körzeti orvos megállapította a halál beálltát és azt, hogy bántalmazásba halt bele a férfi. Ezt követően értesítették a rendőrséget. A férfi 63 éves feleségére és 41 éves lányára a tanyához tartozó istállóban, egy személyautó csomagtartójában találtak rá, ők is bántalmazás miatt vesztették életüket.

Meg nem erősített információk szerint a férfit agyonverték, a két nőt pedig leszúrták.

Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a rendőrség az elkövetés módjáról, illetve az eszközről a nyomozás érdekében nem nyilatkozik. Az ügyben több emberen elkövetett emberölés miatt indítottak eljárást ismeretlen személy ellen, a nyomozásba szakértőt is bevontak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!