Pannon kupa: a Volán lemosta az olasz csapatot

FMH - Székesfehérvár ad helyszínt a Pannon Hoki Kupának, amelynek első mérkőzése a szlovén és a horvát csapat között zajlott. Pénteken este a magyarok is jégre léptek.

Bobory Balázs

Este, 18 óra után már a magyar-olasz csatára várt a nép, a szervezők igyekeztek minden eszközzel fokozni a hangulatot. Volt dobeggyüttes, nagy kivetítő és lézershow, a játékosokat pedig egyenként szólították a pályára. Ted Sator, a mieink szövetségi kapitánya tartotta ígéretét, ezen a mérkőzésen jutott szóhoz a magyar állampolgársággal nem rendelkező Nathan Martz, Mihály Árpád és Ladislav Sikorcin.
Az első harmad első két perce a magyaroké volt, aztán kiegyenlített, jó iramú csatát láthatott a nézősereg, a házigazdának több lehetősége volt. Az olaszok szereztek vezetést a 7. percben Ramoser révén, melyre emberelőnyben felelt Ted Sator csapata, a dunaújvárosi Hegyi távoli lökete pihent meg a hálóban, 1-1.

A második harmadban a mieink egyértelműen az olaszok fölé nőttek. Kezdődött a 21. percben Palkovics szólógóljával, majd sorozatos akciókat követően Holéczy kaparta ki a gesztenyét Fekete számára, 3-1. A vendégek csak emberelőnyben veszélyeztettek, a magyar válogatott viszont slusszpoénként Vas János találatával növelte az előnyt, 4-1.

A záró harmad szintén a fehérváriaknak kedvezett, így a találkozó végeredménye:

Magyarország-Olaszország  6-1 (1-1, 3-0, 2-0)


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!