Pokorni: szükség van számonkérésre, még ha az eredmény bizonytalan is

Budapest - Pokorni Zoltán szerint a demokratikus jogállam keretei között mindenképpen meg kell próbálni feltárni az elmúlt évek elhíresült botrányait, még akkor is, ha bizonytalan, hogy milyen eredményt lehet majd elérni.

MTI

A Fidesz alelnöke az MTI-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy az új kormány asztalán ott kell lennie a kidolgozott, részletes pedagógusi életpályamodellnek.

Arra a felvetésre, hogy az Országgyűlésben kedden a kormány által leszavazott költségvetési módosítóik alapját képezhetik-e majd egy új, fideszes büdzsének, Pokorni Zoltán kifejtette: egy kormányzásra készülő pártnak azzal a felelősséggel kell hozzájárulnia a költségvetés megalkotásához, hogy adott esetben kormányon ezeket a javaslatokat végre is hajtja - legyen szó egy-egy város, országrész vagy akár egy ágazat kérdéseiről. A most vita alatt lévő költségvetésre is így készült, készül a Fidesz - tette hozzá.
     
Hangsúlyozta azonban, hogy a 2010-es költségvetés megalapozottságát tekintve óriási a bizonytalanság. Mint fogalmazott, "tartunk tőle, hogy a Bajnai-kormány által tervezett államháztartási hiány nem kőbe, hanem csak puha gyurmába van vésve", hiszen az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács adatai is azt mutatják, hogy a tényleges hiány jóval magasabb lesz a jelenleg vártnál.
     
Pártja választási eredményével kapcsolatban azt mondta, véleménye szerint matematikai esélye ugyan van a kétharmados többségnek, de a Fidesznek most nem ezzel kell foglalkoznia. A politikus úgy látja, Magyarországon az egész társadalom tekintetében ma még nincs biztos kétharmados támogatottsága a Fidesznek, ám nagyon könnyen előfordulhat, hogy jövő tavaszra lesz.
     
Arra, hogy a kétharmad elérése esetén vállalnának-e alkotmányozási moratóriumot, Pokorni Zoltán úgy válaszolt: a kétharmados többség a parlamentben olyan támogatottságot jelent az emberek részéről, amelynek megvan az oka: sürgető, azonnali cselekvést, nem pedig moratóriumot, időhúzást várnak el az új kormánytól. "A hátralévő időben arra kell készülni, hogy miként lehet a céljainkat a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban elérni" - jegyezte meg.
     
Az ellenzéki párt alelnöke a kormányra kerülésük esetén megvalósítandó első fontos lépések között a gyes és a gyed rendszerének visszaállítását, a vagyonadó eltörlését, a családi adózás kimunkálását, a kettős állampolgárság megadását, valamint a politikai elit szűkítését említette. "S természetesen vannak sürgős tennivalók a szakterületemet, az oktatást illetően is" - tette hozzá.
     
A kettős állampolgársággal esetlegesen együtt járó szavazati joggal kapcsolatban kifejtette: "olyan állampolgárságot kell adni, amelyben meg tudunk állapodni". Szerinte azonban megállapodni éppen a politikai élet szereplőinek a legkönnyebb, és az érintett határon túli magyaroknak, illetve a hazai társadalomnak jóval nehezebb.
     
A kettős állampolgárságnak sok érzékeny területe van, az egyik a választójog, de ugyanilyen kényes pont az ingyenes közösségi szolgáltatások kérdése - mondta, kiemelve: nem pusztán egy jogi, diplomáciai problémáról van szó, hanem egy legalább ennyire érzékeny társadalmi problémáról, ahol "a magyar társadalom tűrőképessége, elfogadókészsége is mérlegre tétetik".
     
Az oktatást érintő első lépésekről szólva a volt oktatási miniszter hangsúlyozta, ugyan az oktatásban a kapkodás sosem jó, de több olyan pont van, ahol gyors munkára van szükség. Példaként az érettségit említette, ahol szerinte úgy kell lépni, hogy elegendő felkészülési idejük legyen a családoknak, a gyerekeknek és az intézményeknek.

Hozzáfűzte: ő maga nem bízik abban, hogy a mostani kormány márciusig tisztázni tudja, hol szükséges emelt szintű érettségi a felsőoktatásba való belépéshez, s az is kérdéses, hogy az iskolák szeptemberig meg tudják-e szervezni az emelt szintű vizsgára történő felkészítést, hiszen éppen most döntött a kormánytöbbség a támogatások jelentős csökkentéséről.
     
Emellett megjegyezte: elképzelhető, hogy a pedagógus életpályamodellt rögtön nem tudják majd bevezetni, de "ott kell legyen az új kormány asztalán" a részletesen kidolgozott koncepciónak.
     
A mostanság sokat emlegetett felelősségre vonás kérdésével kapcsolatban elmondta, vannak kételyei, hogy az elmúlt évek elhíresült botrányait sikerül-e teljes egészében feltárni, ugyanakkor ezt - természetesen a demokratikus jogállami eszközökkel - mindenképpen meg kell próbálni, mert "mérhetetlenül rossz példát mutat és a közerkölcsöt is súlyosan erodálja" a szocialista kormányzás alatt kialakult mostani, következmények nélküli világ.
     
"Elképzelhető, hogy az emberek többsége által támasztott jelentős várakozásokhoz képest az eredmények szerényebbek lesznek (...), de mégis fontos. Nem is elsősorban azért, hogy a sok elherdált milliárdot vissza lehessen majd szedni, hanem a jövőnk miatt" - vélekedett. Szerinte ugyanis ha egy új kormány nem tud világos vonalat húzni a múlt és jövő között, "hogy vége annak a pártfinanszírozós, megengedő, félrenéző és mutyizó politikának", amely az elmúlt évek szocialista kormányzását jellemezte, akkor Magyarország az utolsó esélyét szalasztja el, hogy nyugat-európai politikai kultúrájú ország legyen.
     
Nagyon tárgyszerű, nagyon korrekt és nagyon világos, mindenkire vonatkozó elvek szerint kell a közkultúrát kialakítani - mondta.
     
A XII. kerület polgármestereként a turulszobor ügyével kapcsolatban elmondta: a főváros politikai döntést hozott, amikor megtagadta a szobor felállításának lehetőségét, azonban - mint rámutatott - még mindig számos jogi eszköze van a kerületnek, hogy a turulszobor fennmaradását biztosítsa. "Bízunk abban, hogy egy év múlva egy olyan Fővárosi Közgyűlés alakul majd, amelynek Demszky Gáborékkal szemben nem az ellenségeskedés és a indulatok fenntartása lesz a célja, hanem az, hogy a szobor ügye végre megoldódjon" fogalmazott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!