Magyar Örökség-díj Prohászkának

Budapest - Hét díjazott, köztük Prohászka Ottokár kapta idén a Magyar Örökség-díjat. A kitüntetést igazoló oklevelet szombaton vette át Erdős Péter bíboros és Spányi Antal megyés püspök az MTA székházában.

J. Mező Éva

Ünnepélyes keretek között ötvenhetedik alkalommal adták át a Magyar Örökség kitüntető címet bizonyító okleveleket a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A díjat 1995-ben alapította a Magyarországért Alapítvány, később a Magyar Örökség és Európa Egyesület vette át gondozását azzal a céllal, hogy erkölcsi elismeréssel támogassák azt a magyar teljesítményt, alkotást, intézményt vagy csoportot, mely hozzájárult a magyar társadalom erkölcsi és szellemi életminőségének felemeléséhez. A Magyar Örökség díj bírálóbizottságának tagjai neves tudósok, szakemberek, egyházvezetők, közéleti személyiségek. Hámori József neurobiológus, agykutató, a bírálóbizottság elnöke megnyitójában arról beszélt, a díjazottak együttesen alkotják a Magyarság Szellemi Múzeumát, akiket a bizottság ez alkalommal is a 20. század kiemelkedő, de feledésre ítélt alkotói, intézményei közül választottak ki a beérkezett állampolgári javaslatok alapján. A méltatás szerint Prohászka Ottokár püspök hitéleti és szociális tevékenységével írta be nevét a Magyar Örökség-díjasok közé a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött Aranykönyvbe. Frenyó Zoltán filozófus, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa megemlékezett arról, hogy Prohászka szelleme nemzedékeken ível át, és ma is segítheti egy emberhez méltóbb magyar kultúra és élet kialakítását.  Prohászka Ottokár egyszerre volt teológus és filozófus, püspök és lelkipásztor, szociális apostol, közéleti ember, politikus, képviselő, tanár, karizmatikus szónok, író, szerkesztő, újságíró és misztikus, aki egész tevékenységét Magyarország lelki és erkölcsi újjászületésének szolgálatába állította. Prohászka szellemiségéből született meg a Szociális Missziótársulat, a katolikus szociális munka szervezete, amely családgondozással, gyermekvédelemmel, kórház-, fogház- és gyármisszióval, ifjúsági és asszonyszövetségek szervezésével, szeretetotthonok, árvaházak, népkonyhák, napközi otthonok és gazdasszonyképzők működtetésével foglalkozott, s amely így egész Európában egyedülálló jelenség volt  mondta. Spányi Antal székesfehérvári püspök Pázmány Péter szellemi nagyságához hasonlította nagyformátumú püspökelődjét. - Olyan követendő példa ő, akinek minden cselekedetét meghatározta lángoló hite, hatalmas lelki ereje. Szociális érzékenységéből fakadó tettei útmutatóak a mai Magyarországon is - mondta, majd hozzátette, reményei szerint ez a díj oszlatja azt az árnyékot, amelyet politikai erők vetettek személyisége köré.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!