Autógyilkos körülmények: húsz centis homoktengeren kellett átvergődniük

- Mivel az autónk nem egy autópályára termett jószág, így az európai szakaszt a többiek előtt, egyhuzamban vezettük le, hogy a csapatokat Afrikába átszállító hajónak ne kelljen ránk várnia. Amikor odaértünk a komphoz, már az sem volt biztos, hogy a marokkói szervezők biztosítani tudják a rendzevényt, úgyhogy nem kis izgalmakkal telt ez az időszak-  emlékszik vissza a verseny kezdetére Szűcs Balázs, a csapat "szóvivője", akinek mindenről eszébe jut valami.  Végül aztán rendben elindult a komp, s az Aranykéz Szakképző Iskola csapata, merthogy Balázs és Zoli ott tanít,  végül rendben átért a fekete kontinensre.
 - Amikor megérkeztünk, tulajdonképpen csak a túra végső állomását ismertük, a köztes  útvonalat általában mindig aznap reggel adták meg. Az első szakaszon az Atlasz hegységen kellett átkelni, annyi volt a különbség a túra illetve a versenykategória között, hogy utóbbiak kaptak egy kis off-roados szakaszt is. Így az első este a versenyzők előtt értünk be a táborba. A második napon a szervezők aztán bejelentették, hogy nem lesz két külön kategória, mindenki versenyzőnek számít.

- Ezt két napig tartották is, aztán belátták, hogy ez így nem működik, ugyanis mindenki ment, amerre látott: a versenyzőknek volt beépített navigációja, a túrásoknak viszont nem, így ha elakadtunk valahol, vagy telefonáltunk, vagy segítségre vártunk. Úgyhogy ezt követően aztán ismét két kategóriára osztottak minket - folytatja a mesélést Attila.
 A legtöbb nap egyébként nagyrészt terepi szakaszokból állt, a fehérvári fiatalok többször is találkoztak a homoksivatagban a versenyzőkkel. Nekik kétszer sikerült elakadniuk: egyszer egy homokdűne tetején ásatták el a kocsit, innen a helyiek szabadítottá ki őket, kemény 70 euróért:   Próbáltunk alkudozni velük, hogy nekünk 20 eurónk van erre a célra, erre azt mondták, hogy "You work!", azazhogy ennyiért te dolgozol!