Kiegyenlített csatában maradt alul a Vidi

FMH - A törökországi, beleki edzőtáborban a Videoton FC kedden a nagyon erős, BL-résztvevő CFR Kolozsvár ellen lépett pályára, harmadik edzőmérkőzésen.

Matók János

 

A kiegyenlített találkozón a CFR végül 1-0-ra győzött.

Az első helyzet a Vidi - Sebők (Tujvel),  Lázár (Andics), Lipták (Milanovics), Horváth (Sifter), Elek (Fejes, 79.)  Farkas I. B. (Farkas II. B.), Sándor (Ponczók), Polonkai (Szakály)  Nagy (Lencse), Vujovics (Sitku), Alves (Nikolics) - előtt adódott a 14. percben: a felfutó Elek a kapufát találta el, majd később 25 méterről alig lőtt mellé.      Aztán a Vidi támadásából kontrázott a Kolozsvár - Nuno Claro  Panin, Alcantara, Cadu (Kanuyka), Edimar  E. Dica (Bus), Muresan (Dani), Culio  N. Dica (Peralta),  Traore (Nei), Bud (Deac) -,  de a védők még időben megállították Budot.  A félidő hajrájában előbb Traore veszélyes lövését védte Sebők, majd a CFR támadója mellé lőtt. A szünet után Alves, aztán Vujovics lehetősége maradt ki, majd Edimar lőtt a kapu mellé. Aztán a 65. percben az argentín Peralta esett el a Vidi tizenhatosán belül, Lipták még tisztázott, ám  Deac újra Peralta elé passzolt,  aki közelről a hálóba kotorta a labdát, s bár a vidisek lest reklamáltak, a játékvezető megadta a gólt,  0-1. Ezt követően még Nagy, majd Ponczók, illetve Nei előtt volt gólszerzési lehetőség, de több találat már nem született a mérkőzésen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!