Jobbik: míg nincs bizonyíték, marad a bicskei elnök

FMH - Egy országos napilap írására hivatkozva jelentette szerdán a Magyar Távirati Iroda, hogy a lap információi szerint Ecsődi László, Fejér megye egyik szocialista országgyűlési képviselője elleni adonyi akciónál nem, ám az ugyancsak MSZP-s Hiller István házánál 2007-ben ott volt a Jobbik Magyarországért Mozgalom bicskei elnöke, Fejér megye hetes választókerületének kampányfőnöke, Rihó Krisztián.

Tihanyi Tamás

Az oktatási miniszter otthona  elleni támadásnál ő biztosította társát, aki kétszer lőtt az üresen álló épületre. A napilap az egyik gyanúsítottal készített hangfelvételre hivatkozott.   
- Továbbra is várjuk a bizonyítékokat és a vizsgálat eredményét - reagált a sajtóhírekre Árgyelán János, a Jobbik Fejér megyei elnöke. A politikus hozzátette: a főügyész ilyen vádat nem fogalmazott meg. - Ha netán majd úgy alakul, hogy a bűnösség bebizonyosodik, természetesen megtesszük a szükséges lépéseket, ez nem is kérdéses. De egyelőre nem látunk meggyőző bizonyítékokat egyes sajtóorgánumok hisztériáján kívül.
Ez tehát azt jelenti, hogy Rihó Krisztián továbbra is a párt bicskei elnöke és egyik kampányfőnöke.   

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!